// 2026. október 16., péntek // Gál

Nagyvárad visszahódította a kosárbajnoki címet

// HIRDETÉS

A Steaua ezúttal is alulmaradt a döntőben, a címvédő Kolozsvár harmadik lett

Egy év szünet után ismét a Nagyváradi VSK ESK csapata nyerte a román férfi kosárlabda-bajnokságot, miután Bukarestben megnyerte a döntő negyedik meccsét. Az alapszakaszban harmadik helyen végző partiumi együttes a rájátszásban valamennyi párharcát 3-1-es összesítéssel nyerte meg, a negyeddöntőben a BCM U Piteşti, az elődöntőben a Nagyszebeni CSU, a fináléban pedig a Steaua ellen. Pedig a fővárosiak a múlt héten még elcsíptek egyet a két váradi meccs közül, ám a bukaresti meccseket vendégként is be tudta húzni a bihari csapat.

A 2016-os első váradi bajnokcsapatból csak négyen (Martin Zeno, Andrei Mandache, Bogdan Ţibârnă és Bogdan Nicolescu) jutottak el a duplázásig, a kispadon viszont továbbra is Cristian Achim ült: a vâlceai tréner immár kilenc éve vezeti az együttest, amivel kimagaslóan ő a bajnokság leghosszabb ideje azonos csapatnál dolgozó trénere.

Az idei siker titka elsősorban a szezon közbeni erősítéseknek köszönhető, hiszen a litván Vaidas Kariniauskas, az amerikai Kris Richard vagy a visszatérő kanadai Sean Denison is menet közben csatlakozott a csapathoz, így a boszniai triplaspecialista Muhamad Pasalic sérülés miatti kiesését is elbírta a csapat.

A legjobb négy közé idén is ugyanaz a négy csapat jutott, mint egy évvel korábban, a Steaua pedig zsinórban másodszor maradt alul a döntőben, és már 27 éve vár az újabb bajnoki címre. Bukaresti csapatként utoljára a Dinamo nyert 2003-ban, utána jött a 11 címet begyűjtő Asesoft Ploieşti (a Szerbiában bujkáló Sebastian Ghiţă csapata) hegemóniája, majd annak megszűnése után Nagyvárad és Kolozsvár „váltógazdasága”. 

A döntő eredményei:
Nagyvárad–Steaua 86:73
Nagyvárad–Steaua 70:75
Steaua–Nagyvárad 70:94
Steaua–Nagyvárad 89:92

A férfi Nemzeti Liga végeredménye: 1. Nagyváradi VSK ESK, 2. Bukaresti CSM Steaua Eximbank, 3. Kolozsvári U-BT, 4. Nagyszebeni CSU, 5. Temesvári BC, 6. BCM U Piteşti, 7. SCM U Craiova, 8. Galaci Phoenix, 9. Temesvári Timba, 10. Poli Iaşi, 11. Bukaresti Dinamo, 12. Maros KK (szezon közben visszalépett).    
A bajnokok örökranglistája: Dinamo 22 bajnoki cím, Steaua 21, Asesoft Ploieşti 11, Kolozsvári U 5, Bukaresti Metalul 23 August, Aradi West Petrom, Nagyszebeni CSU, Nagyváradi CSM 2-2, Bukaresti Locomotiva PTT, CSU ISA Piteşti 1-1. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői
Krónika

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői

Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro