Egy napot késett az előzetes letartóztatás meghosszabbítását kérő beadvánnyal, meg is lett az eredménye.
Két veszélyes erőszaktevő kerülhetett szabadlábra Bihar megyében, miután az ügyükben eljáró ügyész egy nappal később nyújtotta be az előzetes letartóztatásuk meghosszabbítására vonatkozó kérvényt a bíróságra. A két magyarcsékei (Ceica) gyanúsított, a 22 éves Adrian Copil és a 19 éves Vasile Ţiplea ellen azért indult eljárás, mert megerőszakoltak két nőt a saját otthonukban.
Április elején Hollószegen (Corbeşti) törtek be egy 45 éves nő lakásába, akit megerőszakolták. Hasonló forgatókönyv szerint jártak el június 6-án éjszaka, Alsótopán (Topa de Jos), ahol egy 33 éves nő és élettársa otthonába törtek be az elkövetők. A férfit megverték, majd végignézették vele, ahogy megerőszakolják a barátnőjét. A belényesi rendőrök egy hét után kapták el és helyezték előzetes letartóztatásba őket.
A múlt hónap folyamán az ügyészek kérték az előzetes letartóztatás meghosszabbítását, csakhogy mivel egy napot késtek a beadvánnyal, a bíró úgy döntött, hogy nem fogadja el, és szabadlábra helyezi a két veszélyes bűnözőt. Ellenük jelenleg hatósági felügyelet lépett érvénybe, de az aligha gátolhatja meg őket abban, hogy újabb erőszakot kövessenek el, ha úgy tartja kedvük...
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.