Egy friss felmérés szerint a többség szemrebbenés nélkül munkahelyet váltana a pénz miatt.
A romániai munkavállalóknak több mint a fele nagyobb fizetésről álmodozik, és nem rest az év végéig fizetésemelést kérni, derül ki egy friss felmérésből. Az állásközvetítéssel foglalkozó BestJobs felmérése szerint tízből hat alkalmazott más munkát keres, és ehhez hozzáadódik, hogy a megkérdezettek hét százaléka számol a munkahelyváltás lehetőségével. Az elégedetlenség oka többnyire az, hogy a többség nagyobb fizetést szeretne, mint amennyit biztosítanak neki.
A megkérdezettek negyede válaszolta azt, hogy nem váltana munkahelyet, de elfogadná, ha magasabb fizetéssel járó állásajánlatot kapna, és mindössze 4 százalék állítja azt, hogy elégedett az aktuális munkahelyével. Ez nem jelent semmi jót a munkaadóknak.
Számolva annak a lehetőségével, hogy állás nélkül maradhatnak, a válaszadók 55 százaléka tervezi, hogy legalább 20 százalékos fizetésemelést kér, 17 százalék pedig még nem vette rá magát, hogy megtegye ezt a lépést, de tervezi. Alig 28 százalék vallja azt, hogy nem áll szándékában fizetésemelést kérni.
Továbbra is magas azoknak a száma, akik külföldön keresnének munkát: tízből két munkavállaló szeretne az év végéig külföldi állást szerezni. A megkérdezettek 22,3 százaléka nem zárja ki ennek a lehetőségét.
Szintén nem jelent semmi jót a munkaadóknak, hogy az alkalmazottak 44 százaléka azonnal felmondana, ha 500 eurónál nagyobb jövedelmet kaphatna, 30 százalék legalább 1000 euróért, 12 százalék minimum 2000 euróért hagyná ott aktuális munkahelyét. Alig 14 százalék válaszolta azt, hogy nincs az a pénz, amiért munkahelyet váltana.
Persze, azt is megkérdezték a felmérés készítői, hogy mi az oka annak, hogy valaki ragaszkodik a munkahelyéhez: 25 százalék a munkatársak, 16,8 százalék az otthonához közeli munkavégzés miatt maradna az aktuális állásánál. Szinte ugyanennyien tartanak attól, hogy csederből vederbe kerülnének a munkahelyváltással.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.