Eddig még sohasem volt szükség ilyen nagy számú rendőr, illetve csendőr mozgósítására.
Rendkívüli rendőri készültség várható vasárnap este a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság döntőjét követően Párizsban a Champs-Elysées sugárúton, amelyet francia győzelem esetén elözönlenek majd a hazai szurkolók. Függetlenül attól, hogy a portugál vagy a hazai válogatott nyeri a döntőt, 3400 rendőrt és csendőrt mozgósítanak a világ egyik leghíresebb sugárútján – közölte szombat este Michel Cadot párizsi prefektus. „Nevezhetjük rendkívülinek az intézkedést, mindesetre példa nélküli egy ilyen jellegű eseményen” – tette hozzá.
A rendőrkapitány szerint a tömegmozgást nagyon nehéz biztonságosan kezelni. Példaként említette az 1998-as labdarúgó világbajnokság utáni utcai ünneplést, amikor is egy gépkocsi belehajtott a tömegbe a Champs-Elysées-n, 150-en megsérültek, közülük egy ember bele is halt a sérüléseibe. Ezenkívül a terrorfenyegetettségre és a tömegrendezvényeken rendszeresen feltűnő randalírozókra is fel kell készülniük a hatóságoknak.
A rendőrség viszont nem engedélyezte, hogy hétfőn a győztes csapat egy nyitott tetejű busszal végighajtson a sugárúton és onnan üdvözölje a tömeget, ahogy az a franciák 1998-as győzelme után történt. A prefektus a július 14-i nemzeti ünnep hétfőn kezdődő előkészületeire hivatkozott. A katonai felvonulás legfőbb helyszíne ugyanis a Champs-Elysées lesz. A rendőrkapitány nem említett más helyszínt, de a francia hírtelevíziók úgy értesültek, hogy francia győzelem esetén a hazai válogatott tagjai a szomszédos Foch sugárúton fogják üdvözölni a szurkolókat.
A döntő helyszínéül szolgáló Stade de France nemzeti stadiont 1300 rendőr és csendőr, az Eiffel-torony tövében található 90 ezer férőhelyes szurkolói zónát közel 1400 rendőr biztosítja vasárnap este, a tömegközlekedési járművökön pedig 700 járőr teljesít majd szolgálatot, ami szintén megerősített biztonsági intézkedést jelent.
A prefektus egyébként sikeresnek ítélte meg az Európa-bajnokság biztosítását a fővárosban, ahol nagyobb incidensek nélkül zajlott a torna. A szurkolói zónában mintegy 1,2 millióan fordultak meg az elmúlt egy hónapban, a Stade de France pedig 650 ezer szurkolót fogadott.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.
Továbbá: jaj, nektek, állattenyésztők, jön a vega népmozgalom, Gigi Becali megadta a hangot. És halleluja, a liberálisok megszavazták a Niculescu-kormányt, persze, nem jó kedvükben.

A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.

További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.