Már Bukarestből is leszóltak, hogy vizsgálják meg tüzetesen a helyi járványhelyzetet.
Raed Arafat belügyi államtitkár a szerda esti kormányülés előtt a vesztegzár alatt lévő településekről beszélve név szerint említette Székelyudvarhelyt, ahol nagyon magas – napok óta 8 fölötti – a fertőzöttségi arány, mégis vonakodnak elrendelni a karantént. Csütörtökön már írásban „szólt rá” Bukarest a Hargita megyei egészségügyi igazgatóságra: vizsgálják meg az udvarhelyi helyzetet, és tegyék meg a szükséges lépéseket, így könnyen lehet, hogy a várost hamarosan tényleg vesztegzár alá vonják. Erről Gálfi Árpád polgármester beszélt egy csütörtöki sajtótájékoztatón, ahol együttműködésre, és a járványszabályok betartására szólította fel a lakosságot. A városban jelenleg 130 koronafertőzöttet ápolnak a kórházban, 9-et intenzív osztályon, közülük nyolcan szorulnak légzéstámogatásra. Lőrinczi Csaba, a székelyudvarhelyi kórház orvosigazgatója szerint jelenleg 92 fertőzött, illetve fertőzésgyanús kolléga nem tud részt venni a munkában, és bár a kórházi személyzet a múlt héten 60 fővel bővült, még további 25 emberre lenne szükség, hogy pótolhassák a kiesést. A helyi vállalkozók felajánlásaiból egyébként 1,1 millió lej gyűlt össze a válság kezelésére, ebből eddig is több fontos fejlesztést végeztek a kórházban, de beszereztek egy plazmaferézis-készüléket is a súlyos állapotban lévő fertőzöttek vérplazmás kezeléséhez, amely két héten belül meg is érkezhet, igaz, a csíkszeredai vérközpontba fog kerülni, mivel ott biztosítottak a feltételek a megfelelő üzemeltetéshez. Az összegyűlt pénz másik részéből egy tíz konténerből álló mobil egységgel bővítik az udvarhelyi kórházat. Részletek a Székelyhonon.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.