Ahelyett, hogy rekonstruálták volna az egykori László király páholy szertartástermét, Románia Szabadkőműves Nagypáholya egy templomot alakított ki benne.
Sokáig elhanyagoltan állt a nagyváradi Rulikowski út elején egy épület, melyről csak a helytörténet szerelmesei tudták, hogy 1902-től benne működött az 1876-ban, szabadkőműves értelmiségiek által alapított László páholy. Amikor a turisztikai látványosságok gyarapítására ráálló önkormányzat bejelentette, hogy szabadkőműves múzeumot hoz létre benne, még arról volt szó, bemutatják majd az itt folyó tevékenységeket.
A héten ünnepélyes keretek között megnyitották a múzeumot, a beruházás páratlanságát méltató, és az önkormányzat munkáját agyon dicsérő beszédek kíséretében, majd körbevezették a sajtót az igényesen kialakított helyiségekben. Ekkor derült ki:
ahogy az Erdon.ro beszámolója is rámutat. A tárlat ugyanis ahelyett, hogy a helyi szabadkőművesek történetét dolgozná fel, kizárólag az egykoron Romániában működött szabadkőművességet mutatja be. Egy árva pannót sem szenteltek a László páholynak, holott éppen azért volt izgalmas a projekt, mert rekonstruálhatta volna az épület eredeti kialakítását, betekintést engedve a váradi szabadkőművesek titkos életébe.
Ehelyett az állandó kiállítás a román szabadkőművességre fókuszál, oklevelek, szertartáskönyvek, szabadkőműves jelek, szertartási kellékek bemutatásával. Megtekinthető a szabadkőműves szimbólumokkal díszített páholyterem, a főmester terme, az avatási inasszoba, és több más sajátos terem.
A Nagyváradi Szabadkőművesség Templomának elnevezett múzeum tárlatát a Romániai Szabadkőműves Nagypáholy és a Nemzeti Levéltár biztosította, míg a kiállított könyveket a Nemzeti Könyvtár és a megyei könyvtár bocsátotta a múzeum rendelkezésére. A nagypáholy
Még a román sajtósok számára is feltűnt, hogy kifelejtették a képletből a nagyváradi szabadkőműveseket. Kérdésükre Angela Lupșea, az új múzeumot is üzemeltető Oradea Heritage Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány ügyvezető igazgatója azt válaszolta, hogy külön projekt mutatja majd be a László király páholyt. Azt is hozzátette, hogy az uniós projekt keretében nem is lehetett volna csak a váradi szabadkőművesek bemutatására koncentrálni, ennek konkrét okáról azonban már nem esett szó...
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.
Továbbá: jaj, nektek, állattenyésztők, jön a vega népmozgalom, Gigi Becali megadta a hangot. És halleluja, a liberálisok megszavazták a Niculescu-kormányt, persze, nem jó kedvükben.

A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.

További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.