// 2026. február 27., péntek // Ákos, Bátor

Működik az agoránk

// HIRDETÉS

Ma is zajlott rajta az áruk, kultúrák és eszmék cseréje. Torral és tánccal temették el a maradék politikai morált.

Valódi piactérként működött ma Kolozsvár Főtere, mindenfélét csereberéltünk rajta. Ma van a kézművesek Nyári Névtelen Vásárának utolsó napja, korzózott is a tisztes polgárság rendesen a standok között.

Délután négytől kezdődött a mininek bizonyolt tüntetés a Ponta-kormány legújabb rendelete ellen, amellyel 45 napig ismét lehetővé teszi a helyi választottak számára, hogy pártot váltsanak. A törvény ugyanis úgy szól, hogy az a polgármester, helyi tanácsos, megyei tanácselnök vagy megyei tanácsos, aki mandátuma során kilép abból a pártból, amelynek színeiben megválasztották, és esetleg még be is lép egy másikba, az elveszíti a mandátumát. 

Múlt héten Victor Ponta kormánya megszavazta, hogy nem. Legalábbis a következő 45 napban. Ekkor ismét legális a politikustőzsde, felpörög a politikusvásár. Tényleg, vajon mennyibe kerül egy helyi tanácsos? Mennyi a napi árfolyama a megyei tanácselnöknek?

Szereplőválogatást tart Románia kormánya az Ali Ponta és a 40 rabló című előadáshoz. Bemutató: 2014 novemberében.

Sürgősségi kormányrendeletet a parlament nem, csak a nép ügyvédjének hivatala támadhat meg az alkotmánybíróságon. Az ombudsmannak eleve kicsit későn esett le, hogy a kormány már meg is szavazta ezt a rendeletet, így az még nem derült ki, hogy Victor Ciorbea meg kívánja-e támadni. Utoljára azt mondta, a pártváltási rendeletet minél hamarabb meg fogják vizsgálni. 

Az ellenzék természetesen nem szavazza majd meg a parlamentben, sőt Kelemen Hunor bejelentette, hogy az RMDSZ frakciói sem. Koalíciós válságot emiatt viszont nem robbantott ki a kormányban, amelynek az RMDSZ is tagja.

Kolozsváron nagyjából egy tucatnyi embert háborított fel ez a rendelet annyira, hogy az utcán tiltakozzon ellene. És persze főként azok jöttek el, akik a tavaly ilyenkori verespatakos tüntetések keménymagját alkották. A feliratokon kívül colivát, halottas kalácsot is hoztak, amely most reszelt almás édesség formáját öltötte. Colivát az ortodox temetések után osztogat a gyászoló család, itt most a politikai életben végleg kimúlt morált temették.

A tüntetésnek csak a csendes-üldögélős végét fogtam ki, amikor már rasztáék hangoltak a Főtér közepén. Nemcsak generátort és hangfalat hoztak, hanem GoPro kamerát is, ráadásul a meditációs zenékben gyakran feltűnő furulyát drót nélkül kötötték az erősítőre.

Meditáció helyett egyikük, egy fonott szakállú fiatalember táncra perdült, és transzba ugyan nem estünk, de a gyerekek útnak eredtek a zenészek doboza felé. Ha Kolozsvár mint közönség meg tud vendégelni pár high-tech utcazenészt, akkor nyugodtan pályázhatunk a kulturális főváros címére. A pártok meg közben azt csinálnak, amit akarnak.

Fotók és videó: Szabó Tünde

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról
Főtér

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról

Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.

Mégis ki a felelős a 2022-es magyarországi választások előtti levélszavazatos diverzióért?
Krónika

Mégis ki a felelős a 2022-es magyarországi választások előtti levélszavazatos diverzióért?

Közel négy év elteltével is homály fedi, ki vagy kik perzseltek meg, majd dobtak ki levélszavazatokat Maros megyében, a 2022-es magyarországi választások előtt nem sokkal. A Maros megyei ügyészségtől megtudtuk, a tetteseket nem sikerült azonosítani.

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?
Főtér

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

Május eleji robbantások a parajdi sóbánya felszínén: a Salrom tisztázta a történteket
Székelyhon

Május eleji robbantások a parajdi sóbánya felszínén: a Salrom tisztázta a történteket

„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről
Krónika

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről

Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.

Veszített a csapatuk, ezért elővették a Mongólia-kártyát a nagyszebeni drukkerek
Székelyhon

Veszített a csapatuk, ezért elővették a Mongólia-kártyát a nagyszebeni drukkerek

Miközben a körülményekre és a fogadtatásra panaszkodtak, azt azért fontosnak tartották megjegyezni az AFC Hermannstadt egyik szurkolótáborának tagjai, hogy a csíkszeredai drukkerek annak az országnak a nevét skandálták, akiknek „lakói Mongóliából jöttek”.

// még több főtér.ro