// 2024. október 1., kedd // Malvin

Mostantól négy erdélyi magyar párt harcol azért, hogy nekünk jó legyen

Az új szervezet a nagy székelyudvarhelyi politikai káoszból született. Egyvalaki most biztosan örül.

Nagy nap ez a mai, legalábbis Gálfi Árpádnak, Székelyudvarhely polgármesterének, aki egy ideje próbálja bejegyeztetni a saját alakulatát, a Székelyudvarhelyért Pártot, és most már egy lépéssel közelebb került a céljához. Hej, de rögös út vezetett el idáig: arról mi is beszámoltunk, hogy az elöljárót tavaly egy hetekig tartó nyilvános cirkusz után egyszerűen kizárták a Magyar Polgári Pártból (MPP), ezt követően úgy döntött, hogy

egy új párt színeiben pályázza meg újra a polgármesteri széket,

hogy a csapatát is magával vihesse a képviselő-testületbe. És itt következik a történetben a legabszurdabb csavar: a Magyar Polgári Párt egyik volt politikusa, Koszta Attila arra hivatkozva próbálta megakadályozni az új párt bejegyzését, hogy

az alakulat szeparatista és autonómiapárti.

Most pedig ott tart a pártbejegyzés, hogy a bukaresti törvényszék az óvást lesöpörte az asztalról, a döntés azonban még mindig nem jogerős, tehát Gálfi még mindig nem dőlhet hátra úgy istenigazából. Baráti összekapaszkodásról ez esetben sem érdemes álmodozni, miután az udvarhelyi elöljáró rendesen összerúgta a port a Magyar Polgári Párt vezetőivel, akik időközben fuzionálni akarnak az Erdélyi Magyar Néppárttal, helyi szinten azonban a két szervezet viszonya sem a legrózsásabb mostanában. Az RMDSZ közben már hivatalosan is bejelentette, Derzsi Lászlót indítja Gálfi ellen a polgármesteri székért.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro