Az omikronosok több mint feléről nem lehet tudni, hogy hol fertőződött meg. 65%-uk oltott volt – erre azonban van magyarázat.
A szakértők már ideje mondogatják azt, amit az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) ma hivatalosan is megerősített: az omikron-variáns a közösségi terjedés szintjére lépett Romániában.
A január első hetének adatait összesítő központi járványjelentés szerint január 9-ig
A fertőzöttek 28%-a járt olyan országban, ahol tombol az omikron, azonban 52,3%-uk esetében az epidemiológiai vizsgálat nem mutatta ki, hogy kapcsolatba kerültek volna nyilvántartott fertőzöttel, tehát nem lehet tudni a fertőzés forrását.
A 295 fertőzöttből 192 (65%) élt az oltás lehetőségével, 191 (99%) a teljes oltási sorozatot megkapta. Erre az a magyarázat, hogy a genomszekvenálás elvégzését az oltás feltételéhez kötötték, így a fertőzöttségi arány nem tükrözi az általános lakosság helyzetét, csak egy kiválasztott csoportét – magyarázta az INSP. A jó hír az, hogy
Az esetszámok ugrásszerű növekedésével egy időben a hatóságok pár nappal ezelőtt állapították meg, hogy ez már az ötödik járványhullám. Tavaly november óta nem volt annyi beteg, mint napjainkban. Egyes megyék rekordidő alatt „sárgultak be”, azaz meghaladta a lakosságarányos fertőzési ráta a két ezreléket, sőt, Kolozs megyében már vörös forgatókönyv szerint zajlik az élet.
Temes megyében rövid időn belül három iskolában alakult ki fertőzési gócpont, összesen 39 diák fertőződött meg. Egy nap alatt harminccal nőtt a kiskorú fertőzöttek száma a megyében (458 új esetből 86 kiskorú). Egyelőre Temes sárga besorolás alatt áll, de a megyeszékhely, Temesvár és 13 község már átlépte a 3 ezrelékes küszöböt, azaz bevörösödött.
állapította meg Alexandru Rafila egészségügy államtitkár egy konstancai sajtótájékoztatón, melyen az is elhangzott, hogy az igazolt esetek szintjén 3-4 százalékos a kórházi kezelésre szoruló betegek aránya. A mostani számok alapján a hatóságok azt jósolták, hogy ötödik járványhullámban egymillióan fertőződhetnek meg Romániában koronavírussal.
Rafila szerint nem valószínű, hogy a lakosság felére megbetegedés vár, ahogy azt állítják egyes szakértők, ez legfeljebb akkor lehetséges, ha a tünetmentes fertőzöttekkel együtt számolunk. Hozzátette: a számokon túlmenően nagyon sokat számít, hogy a fertőzöttek közül hányan kényszerülnek majd kórházba, illetve mennyire telítődnek az egészségügyi intézmények.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.