// 2026. október 18., vasárnap // Lukács

Most éppen 2020-ban lesz észak-erdélyi autósztrádánk

// HIRDETÉS

Mondja a közlekedési miniszter. Persze csak akkor, ha sikerül megvalósítani a tervezett intézkedéseket.

2020-ra készülhet el az észak-erdélyi autópálya Dan Costescu közlekedési miniszter szerint. A tárcavezető hétfőn este az RMDSZ kezdeményezésére adott számot a parlament előtt a sztráda munkálatairól, amelynek építését 2004-ben kezdte el az amerikai Bechtel cég, és 2012-re kellett volna elkészülnie a Nagyvárad és Brassó közötti 433 kilométeres szakasznak, de amelyből a mai napig is csak a Gyalu és Aranyosgyéres közötti 52 kilométer készült el, amely gyakorlatilag Kolozsvár körgyűrűjeként funkcionál.

Dan Costescu szerint amikor novemberben átvette hivatalát, átvizsgálták az észak-erdélyi autópálya helyzetét is, és

több szakasz kapcsán is problémák merültek föl.

A Marosvásárhely és Marosugra közötti 14 kilométeres szakaszon például a kisajátításokkal akadtak gondok, amelyeket egy januári kormányrendelettel rendeztek, így Costescu szerint április közepén utasítást adhatnak a munkálatok elkezdésére.

A Marosugra és Aranyosgyéres közötti szakasz nem rendelkezik környezetvédelmi engedéllyel, ez az építési engedélyhez hasonlóan áprilisra lehet meg, így valamikor májusban vagy júniusban rendelhetik el a munkálatok elkezdését.

A Bihar megyei, Bors és Berettyószéplak közötti szakasz továbbépítése talán jobban áll: itt még a Bechtel kezdett el dolgozni, és egy viadukt meg is épült egy Széplak melletti víztározó közelében, de aztán a pénzügyi természetű viták miatt leállt a munka. A munkálatok befejezésére már korábban közbeszerzési pályázatot írtak ki, és győztest is hirdettek, azonban a győztes konzorciumot alkotó cégek között vita robbant ki, ezét továbbra sem láttak munkához. Costescu szerint mostanra sikerült rendezni a vitás kérdéseket, és

a Bihar megyei szakaszon már márciusban újra elkezdhetnek dolgozni.

A többi szakaszról még semmit sem tudni – a miniszter szerint amennyiben hatályba lép a jelentős infrastrukturális beruházások felgyorsításáról szóló rendelet, és az illetékesek meghozzák az előirányzott intézkedéseket, akkor 2017 és 2020 között akár teljes hosszában meg is épülhet az észak-erdélyi autópálya.

Ami enyhén szólva is optimista megközelítés, a miniszter ugyanis azt elfelejtette megemlíteni, hogy az egyetlen szakaszon, ahol jelenleg is dolgoznak, szintén óriási problémák vannak. Konkrétan olyannyira, hogy

bármelyik pillanatban leállhat az építkezés,

mivel a közútkezelő (CNADNR) nem hajlandó kifizetni a kivitelezőnek az elvégzett munkálatok teljes ellenértékét. A CNDADNR szerint ugyanis az UMB Spedition kispórolt bizonyos elemeket a Gyalu és Magyarnádas közötti, 8,7 kilométeres szakaszból, és az elvégzett munkálatok eredménye eltér általa tett ajánlatban foglaltaktól.

A cég viszont azzal védekezik, hogy a pályázati kiírásban szereplő követelményeknek megfelelően, ráadásul a CNADNR által jóváhagyott tervek szerint dolgozott. A vita miatt fennáll a veszélye, hogy felbontják a szerződést.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Krónika

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki
Székelyhon

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki

A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.

// még több főtér.ro