// 2026. május 22., péntek // Júlia, Rita

Mintegy ötvenezren hallgatták a Szent Péter-téren a pápa húsvéti üzenetét

// HIRDETÉS

Békét sürgetett és az abszurd vérontás, a barbár erőszak ellen emelte fel szavát a pápa a húsvéti szentmisén, melyen szokatlanul sok hajléktalan vett részt.

Szíriában, Irakban, a Szentföldön, Kenyában és Ukrajnában is békét sürgetett Ferenc pápa a római Szent Péter téren húsvét vasárnap délben mondott beszédében. Ferenc pápa a békét szorgalmazta Líbiában, Jemenben, Nigériában, Dél-Szudánban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, és

elismerően szólt az Iránnal elért nemzetközi atommegállapodásról.

Az egyházfő elítélte a rabszolgatartást, az ember- és kábítószer-kereskedelmet, valamint a megfogalmazása szerint a világot uraló fegyverkereskedelmet. Beszéde után Ferenc pápa Urbi et Orbi áldását adta Róma városára és világra. Ferenc pápa esőben mutatta be a húsvét délelőtti szentmisét a Szent Péter téri szabadtéri, de fedett oltárnál. A misén arabul, oroszul és kínaiul is imádkoztak. A tér teljesen megtelt az esernyős tömeggel. A mise végén – kihasználva, hogy abbamaradt az eső – Ferenc pápa pápamobillal körbejárta a Szent Péter teret az őt lelkesen üdvözlő zarándokok köszöntésére. A vatikáni sajtóközpont szerint

több mint ötvenezren voltak a téren.

A szokás szerint a békének szentelt húsvéti üzenetben Ferenc pápa mindenekelőtt a hitükért üldözött keresztényeket említette, valamint a világban dúló háborúk és erőszak áldozatait. Azt kérte, hogy Szíriában és Irakban csendesüljenek el a fegyverek és álljon helyre a békés együttélés az országokban élő különböző csoportok között. Hozzátette: a nemzetközi közösség ne maradjon tétlen ezeknek az országoknak a hatalmas humanitárius tragédiájával szemben és segítse a menekülteket!

Ferenc pápa békét sürgetett a Szentföld összes lakosa számára, azt kérve, hogy izraeliek és palesztinok között „a találkozás kultúrája” erősödjék, véget vetve az évek óta tartó szenvedésnek és megosztásnak. Békét szorgalmazott az

„abszurd vérontás és barbár erőszak” dúlta Líbiában és Jemenben.

Ferenc pápa elismerően szólt a nemzetközi közösség által Lausanne-ban elért iráni atommegállapodásról, amelyet lépésnek nevezett egy biztonságosabb és testvéribb világért. Ferenc pápa békét sürgetett Nigériában, Dél-Szudánban és Szudán más területein, valamint a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Imát mondott a Kenyában nagycsütörtökön legyilkolt keresztény egyetemistákért és mindazokért, akiket hitük miatt elraboltak, vagy el kellett hagyniuk otthonukat és szeretteiket. Ferenc pápa az Úrtól fényt kért Ukrajna számára, elsősorban azoknak, akik az utóbbi hónapok erőszakos akcióit elszenvedték.

Ferenc pápa beszéde végén latin nyelvű Urbi et Orbi áldását adta Róma városára és a világra, majd hosszan kongtak a Szent Péter bazilika harangjai. Az idei húsvéti szentmisén – a Szent Péter téri árkádok alá húzódva – nagyon sok hajléktalan is részt vett. Néhányan a földön fekve, takarókba burkolózva hallgatták Ferenc pápa szavait.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csíksomlyó nem szavazókör
Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban
Főtér

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban

Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség
Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

// még több főtér.ro