Maksay Ádámmal, a munkálatokat tervező szakemberrel indultunk a válaszok nyomába.
A tervek szerint hamarosan három évre bezárják a kolozsvári Szent Mihály-templomot, és elkezdődik az épület felújítása – erősítette meg Maksay Ádám műemlékvédelmi szakember. Májusban már el kellene kezdeni a munkálatokat, mivel az a három év nem is olyan sok egy ilyen hatalmas munka elvégzésére.
Az, hogy tartani lehet-e a betervezett ritmust, attól függ most, hogy sikerül-e kiválasztani a munkálatok kivitelezőjét a vonatkozó közbeszerzés során. Ha igen, akkor be lehet rúgni a motorokat, ha nem, akkor csúszás lesz.
De nem is ez a legnagyobb gond, ami a felújítást illeti. Hanem inkább az, hogyan lehet a kivitelezést úgy megoldani, hogy
Például ha a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál alkalmával vetíteni szeretnének a templomra, akkor nem lehet csak azért eltávolítani az állványzatot, viszont az illetékesek keresik az alternatív megoldásokat. Az is nagy problémát jelent, hogyan álljanak be a különböző anyagokat szállító teherautók az átalakított Főtérre. Ez a munkafolyamat külön logisztikai feladatot jelent.
A felújításra ötmillió euró áll rendelkezésre, tokkal-vonóval. Ez is irtó sok pénznek tűnik, ám Maksay Ádám gondolni sem akar arra, hogy valamilyen előre nem látható okból kifolyólag esetleg túllépik a keretet, ugyanis ebben az esetben elvész a támogatás, és vissza kell fizetni a pénzt.
Például szépen, alaposan fel lehet újítani a templom tetőszerkeszetét. Aztán teljes egészében meg lehet tisztítani a kőfelületeket. Azt azonban már most jó tudni, hogy a Szent Mihály-templom nem lesz olyan vakítóan fehér, mint a Farkas utcai református templom (ahol a felújítás főtervezője szintén Maksay Ádám volt). A Szent Mihály-templom külső falain ugyanis vannak olyan feliratok, kisebb festett felületek, amelyeket meg kell óvni. Magyarán, marad majd némi patina rajta.
És persze ki lehet cserélni a templom teljes villanyszerelését. Hogy ha azt mondja majd valaki, legyen világosság, hát legyen is, szépen, korszerűen, ahogy kell.
A templom falképeihez azonban nem nyúlnak, és később sem fognak. Egyrészt azért, mert a korábbi kutatások eredményei szerint nincs több falkép, mint amennyit már feltártak. Másrészt a támogatási szerződés értelmében a felújított templom átadásának pillanatától számított öt évig tilos az épülethez nyúlni.
Eddig a tornyot csak bizonyos időközönként, alkalmanként lehetett látogatni, mert a régi falépcső balesetveszélyes. Jó hír, hogy a falépcső helyett fémszerkezetű lépcső kerül a toronyba, melynek következtében a torony a felújítás után állandó jelleggel, és ami még fontosabb, biztonságosan látogatható lesz. Tessék, itt egy remek videó a Szent Mihály-templom tornyáról. Ilyen most. És irtó kíváncsiak leszünk, milyen lesz.
A lakat a templomajtón viszont nem jelenti azt, hogy a felújítás idején senki emberfia nem mehet be a templomba a szakembereken kívül. Maksay Ádám és munkatársai már a Farkas utcai református templom felújítása idején kitalálták az úgynevezett munkalátogatásokat, melyek alkalmával a kíváncsi közönség szigorúan szervezett módon, a munkavédelmi szabályok betartása mellett (és sisakkal a fejeken) bejárhatta az újjászülető épületet. Ezt a jó szokást az illetékesek a Szent Mihály-templom felújítása alatt is megtartják.
Hova járnak majd a hívek misére, egyéb egyházi szertartásokra? A válasz egyszerű és kézenfekvő: a kolozsvári piarista templom ad otthont a gyülekezetnek a felújítás idején. Gyakorlatilag minden készen áll, már csak egy jó kivitelezőre van szükség. Szurkoljunk!
Maksay Ádám okleveles építőmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) műszaki előadója, műemlékvédelmi szaktanácsadója, valamint a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) ügyvezető alelnöke.
Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.
Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.
Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.
Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.
További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.
További híreink: a többség szerint hiba volt, hogy Nicuşor Dan nem ment el Davosba, a következő napokban pedig megint cudar időnk lesz.
További híreink: a többség szerint hiba volt, hogy Nicuşor Dan nem ment el Davosba, a következő napokban pedig megint cudar időnk lesz.
Újabb erőszakos bűncselekményt követtek el kiskorúak. Egyre több az Airbnb-típusú lakás az országban.