// 2026. november 3., kedd // Győző

Mi van itt? Hamarosan az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszán kezdődhetnek el a munkálatok

// HIRDETÉS

Legalábbis újabb előrelépés történt a megépítése érdekében.

Ha azt nézzük, hogy az eredeti tervek szerint már kilenc éve kész autópályán kéne száguldoznunk Nagyvárad és Brassó között, akkor igencsak megkésett a bejelentés, de a romániai valóságot ismerve mégiscsak pozitívumként kell tekintenünk Cătălin Drulă közlekedési miniszter bejelentésére, amely szerint hamarosan az észak-erdélyi autópálya egy újabb szakaszán is elkezdődhetnek a munkálatok.

A tárcavezető szerdán este közölte, hogy a kormány aznapi ülésén elfogadta az utolsó Szilágy megyei kisajátításokról szóló rendeletet a sztráda Szilágynagyfalu és Berettyószéplak közötti szakaszának nyomvonalán.

Ez egy 13,5 kilométeres szakasz, és a miniszter most azt mondja: néhány héten belül el is kezdődhet az építés, miután a kivitelező már benyújtotta a szükséges dokumentációt, így az állami hatóságok hamarosan rá is bólintanak a munkálatok elkezdésére.

A szakasz megépítése 384 millió lejbe kerül, és a tervek szerint 18 hónapig tart majd.

A miniszter szerint egyébként az egész sztráda ügye jól áll, a többi szakaszon ugyanis vagy zajlik a munka, vagy már aláírták a kivitelezővel a szerződést, vagy már kiírták a közbeszerzési eljárást a megépítésére.

Mint találóan megjegyezte, az észak-erdélyi sztrádát hosszú évekig csak papíron építették, most viszont ideje, hogy végre tényleg megvalósuljon.

Ami kissé kincstári optimizmusnak hat, de tény, hogy még az infrastrukturális beruházásokat árgus szemekkel figyelő, és a bírálatoktól sosem ódzkodó szakértők is elismerik, hogy a legutóbb építeni kezdett szakaszon igencsak jól halad a munka.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro