Előbbi az utóbbi szolgája, a harmadik szerint.
A Pro Románia Párt alapból vigyori elnökének (volt miniszterelnök, ha még emlékeznek rá) egyenesen a füléig szaladt a szája, amikor egy újabb képviselő, bizonyos Sorin Marica (a Hunyad megyei Felsőszálláspatak ex-polgármestere) átugrott a PSD-csatahajóról a Pro Románia árvízi ladikjába.
Ponta úr örömét a matematika okozta. A derék elnök ugyanis tollat ragadott és kiszámolta, Marica úr átigazolása után hány parlamenti képviselője lett a pártnak. És kijött, hogy 21.
Pártelnök úr nagy örömében posztolt is egy ízeset a Facebook-oldalára. Így kezdte:
„Ebben a pillanatban a Pro Romániának 21 képviselője van – pont annyi, mint az RMDSZ-nek!”
Ez már valami, nem? Aztán a derék Ponta úr azzal folytatja, hogy nagyon reméli, hamarosan még többen lesznek.
És akkor most jön a java. Ha már az RMDSZ-szel egy súlycsoportba kerültek, elnök úr tesz is egy kemény javaslatot a nehézsúlyú PSD-nek. (Na igen, ezúttal Victor nem dicséri Viktort.) Tessék:
„Nyilvános ajánlatot teszek a PSD-nek (ahol mindig sírnak, hogy muszáj nekik az RMDSZ-szel egyezkedniük, mert nincs elég szavazatuk): ha jó javaslataitok vannak Románia számára, nézzetek be hozzánk, meg fogjuk szavazni. Amikor Dragnea jó szolgája kell legyen Orbán Viktornak, ne merjetek hozzánk jönni! Jelenlegi PSD-s képviselők (különösen az erdélyiek), ne keresgéljetek komolytalan magyarázatokat Dragnea gyávaságára és árulásaira!”
Imígyen szólt Victor Ponta, a büszke román.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.

További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?

További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.

… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.

További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.

Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!

Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.

Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.