A határok nélküli Európa téves eszméje is hozzájárult a menekült-tragédiákhoz – véli a brit belügyminiszter, aki cikkében a román migráció következményeire is kitér.
A brit belügyminiszter szerint az Európai Unió belső határait lebontó schengeni rendszer is felelős azokért a bűncselekményekért, amelyeket az embercsempészek a válságövezetekből menekülők ellen elkövetnek.
Theresa May a The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lapnak írt cikkében annak a véleményének is hangot ad, hogy az
hanem azokra, akik már konkrét állásajánlat birtokában települnek át más uniós országokba. May szerint az elmúlt nyár eseményei megmutatták, hogy „az elhibázott európai migrációs rendszer” legtragikusabb következményeit a kizsákmányolástól veszélyeztetett emberek szenvedik el, e rendszer legnagyobb haszonélvezői ugyanakkor azok a kegyetlen bandák, amelyek „hamis álmokat árulnak”, kihasználva az EU szabadon átjárható belső határait.
Az európai országok is egyre inkább ráébrednek, hogy e tragédiákat a határok nélküli európai rendszer, vagyis Schengen is elősegítette – írta a brit belügyminiszter, hangsúlyozva, hogy Nagy-Britannia nem tagja a schengeni övezetnek. Theresa May részletesen foglalkozik az EU-n belüli migrációval is, leszögezve:
hogy a brit kormány teljesíthesse a bevándorlás csökkentésével kapcsolatos célkitűzéseit.
A statisztikák szerint az EU-n kívülről Nagy-Britannia felé tartó nettó migráció 2010 óta 10 százalékkal csökkent, a többi uniós országból ugyanakkor több mint a kétszeresére nőtt ugyanezen idő alatt – áll a The Sunday Times által közölt cikkben. Theresa May szerint az EU-n belüli nettó migráció csökkentése nem jelenti az unión belüli mozgásszabadság jogának csorbítását. Az alapelv kidolgozói is úgy gondolták azonban, hogy ez a jog azokra vonatkozik, akiknek már van állásuk a célországban, és nem azokra, akik álláskeresés vagy csak a szociális juttatások igénybe vétele céljából lépik át a határt – írta a brit belügyminiszter. Hangsúlyozta: tavaly az EU-társállamokból Nagy-Britanniába települők 40 százaléka – 63 ezer ember – úgy érkezett, hogy semmiféle konkrét állásajánlata nem volt.
Theresa May szerint ezt azok az EU-országok is megszenvedik, ahonnan a bevándorlók érkeznek. Románia 2008 és 2013 között csaknem 400 ezer embert vesztett – ez a román lakosság 2 százaléka –,és a külföldi munkavállalás kiterjedtségét mutatja az is, hogy
A statisztikák máshol is „hasonlóan sokkoló” folyamatokat jeleznek: Portugáliából a szakképzett kórházi ápolószemélyzet harmada távozott, Csehországból a frissen végzett orvosok 20 százaléka tanulmányainak befejezése után azonnal külföldre megy dolgozni, Bulgáriát pedig évente csaknem 500 orvos hagyja el – sorolja vasárnapi cikkében a brit belügyminiszter.
Theresa May szerint mindez együtt azt eredményezte, hogy Európában a második világháború óta nem tapasztalt méretű népvándorlás alakult ki. Az EU-nak „fel kell ébrednie”, az unió vezetőinek el kell gondolkodniuk azokon a következményeken, amelyek az ellenőrzés nélküli migrációból erednek a bérekre, a munkahelyekre és a társadalmi kohézióra a küldő és a célországokban egyaránt – áll a brit belügyminiszter írásában. May hangsúlyozza: a bevándorlás ellenőrzés alá vonása érdekében nagy horderejű döntésekre van szükség, erőteljes érdekcsoportokkal kell szembeszállni, és
A kormányzó Konzervatív Párt már korábban számos szigorítási tervet bejelentett az EU-társállamokból érkező bevándorlók számának csökkentésére. E tervek között szerepel, hogy nem kaphatnak munkanélküli segélyt azok a külföldi EU-állampolgárok, akik állásajánlat nélkül érkeznek Nagy-Britanniába, és ha hat hónapon belül nem találnak munkát, haza kell térniük.
Fotó: Christophe Simon/AFP/Getty Images
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Jó tempóban halad az autópálya építése Maros megyében és a Lőrincfalva-Ákosfalva-Nyárádszereda szakaszon egyre több, a gépkocsiforgalmat érintő változásra lehet számítani.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Semmi új a nap alatt: minden drágulni fog. Továbbá: Nicușor Dan Georgia Melonival kürtölte össze az uniós tagállamokat a kohéziós politika megvédése érdekében.