// 2026. február 27., péntek // Ákos, Bátor

Metallica-, Guns N' Roses- és AC/DC-koncerttel hergel Temesvár polgármestere

// HIRDETÉS

Eddig egy cirkuszt sikerült elhozni Európa 2021-es kulturális fővárosába.

Amint arról beszámoltunk, 2016 szeptemberében a nemzetközi zsűri bejelentette: Temesvár lesz Európa kulturális fővárosa 2021-ben. A Bánság fővárosa Kolozsvárt, Nagybányát és Bukarestet körözte le a verseny döntőjében.

Akkor mindenki örült (a szomorkodókon kívül), aztán elült a zsivaj és az élet ment tovább a megszokott kerékvágásban. Vagyis inkább állt, ami a leendő kulturális főváros projektjét illeti. Ugyanis a győzelem bejelentése óta eltelt bő egy év alatt nemigen volt mozgás Temesváron.

Elakadt az óriáskerék

A győzelem bejelentését követően a temesvári polgármesteri hivatal és az akkori román kormány bejelentette: évente növekvő összegekkel támogatják a kulturális főváros projektet bonyolító Temesvár Európa Kulturális Fővárosa Egyesületet (ATCEC).

Ám a hírek szerint ez a támogatás nemigen jött össze: a 2017-es évben az egyesület csupán 900 000 euróval rendelkezett, a pályázati költségvetésben feltüntetett 2,65 millió euró helyett. Az összeg fele a polgármesteri hivataltól, a másik fele magánforrásokból származott. Simona Neumann, az ATCEC ügyvezetője szerint a finanszírozások túl későn indultak be 2017-ben. Melynek eredményeképpen az egyesületnek fel kellett adni a tavalyra tervezett programok egy részét.

Svéd cirkusz, menekültekről

És ha csökken a programok száma, csökken az egész projekt láthatósága és megérkeznek a bajok is. Ioan Holender karmester, a Bécsi Operaház és a bukaresti George Enescu Fesztivál volt igazgatója 2018. Február 19-én lemondott az ATCEC tiszteletbeli elnöki tisztségéről, mondván, hogy a továbbiakban nem kívánja nevét adni a 2021-es kulturális főváros projekthez. A karmester szerint az egyesület által 2017-ben szervezett egyetlen „látható” program egy cirkuszi előadás volt. Az ATCEC a tavalyi év végén meghívta a svédországi Cirkus Cirkör társulatot Temesvárra, amelyet Európa legelismertebb kortárs cirkuszaként harangoztak be. A társulat el is jött (több, mint 100 000 eurós költségvetésből) és előadott egy

">menekült témájú produkciót.

Kinek az erősebb vasember?

Kemény kritikák érik a kulturális főváros projekt művészeti igazgatóját, a skót nemzetiségű, de svéd illetőségű Chris Torch-ot is. Torch amúgy már két európai kulturális főváros projekt születésénél is bábáskodott: Matera (2019, Olaszország) és Rijeka (2020, Horvátország). A helyiek szerint viszont a skót arrogáns, lekezelő viselkedése nem viszi előre az ügyet, és az eddigi eredmények sem igazolják Torch nimbuszát. Nicolae Robu, Temesvár polgármestere 2018 januárban meg is fenyegette a művészeti igazgatót, hogy leváltatja.

Simona Neumann, az ATCEC ügyvezető igazgatója viszont igyekszik megnyugtatni a kedélyeket, mondván, hogy egy ekkora projekt esetében érthető, hogy nem mindenkinek tetszik az egyesület által meghatározott irány. A kritikusokra vonatkozóan Neumann azt nyilatkozta, hogy gyakorlatilag ugyanazokról az emberekről van szó, akik a pályázat idején azt mondták, a szervező csapat nem azt és nem úgy teszi, ahogy és amit kell, ezért semmi esélyük nincs a győzelemre.

Na de ki varázsolja elő a kalapból a nyulat?

Ami a szervezést illeti, Neumann elmondta, hogy csak 2017-ben nyolc nyilvános vitát és több mint 200 munkatalálkozót szerveztek a különböző projektek fejlesztése érdekében.

Lehet azon vitatkozni, jól csinálják-e a szervezők a dolgukat, vagy sem. Ami vitathatatlan: pénz nélkül biztos nem fog menni. Nézzük, hogy viszonyult a kulturális fővároshoz a kormány. Az ATCEC 2017-es jelentésében az áll, hogy a román művelődési minisztérium kijelentette: a 2021-es kulturális főváros projekt prioritás! Igen ám, de az utóbbi idők gyakori művelődési miniszterváltogatása miatt késik a kormány vonatkozó döntése. 2018-ra például egyetlen törvényi határozat sincs a kulturális főváros projekt finanszírozása ügyében. Pedig a román kormány annak idején összesen 12 millió eurót ígért.

Nem mellesleg, a temesvári polgármesteri hivatal 20 millió euróval száll be a projektbe, a Temes megyei tanács pedig 5 millió euróval. Legalábbis a nyilatkozatok szerint.

Simona Neumann szerint a 2018-ra tervezett projektekre 3,8 millió euróra van szüksége az egyesületnek. Ezt el is küldték a művelődési minisztériumba, ahonnan az a válasz érkezett, hogy megváltozott a finanszírozási nyomtatvány, és várni kell, de amint meglesz, elküldik, és akkor majd lehet kérni.

Temesvár, a világ rockfővárosa?

A robusztus jelenlétű temesvári polgármester, Nicolae Robu alaposan beleszól a dolgok alakulásába. A kulturális főváros projekt körül kialakult rendkívül feszült légkör arra késztette a városvezetőt, hogy meghatározzon egy modellt, amely alapján Temesvár minden „partiképes” kulturális intézménye és szervezete részt vegyen a következő évek munkájában. 

Mi több, a zenekedvelő és –művelő Robu bedobott egy kisebbfajta atombombát is. Három zenekar nevét említette a polgármesteri hivatal által szervezett rockfesztivál kapcsán, amelynek szervezésében a városvezető reményei szerint az ATCEC is részt vesz. Fogózzanak meg, a három név a következő: Metallica, Guns N’Roses, AC/DC!

Hogy miből és ki fogja fizetni a gázsikat, egyelőre homályos, annál is inkább, mert az említett rockfesztiválok ingyenesek. Legalábbis eddig azok voltak.

 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról
Főtér

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról

Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.

Mégis ki a felelős a 2022-es magyarországi választások előtti levélszavazatos diverzióért?
Krónika

Mégis ki a felelős a 2022-es magyarországi választások előtti levélszavazatos diverzióért?

Közel négy év elteltével is homály fedi, ki vagy kik perzseltek meg, majd dobtak ki levélszavazatokat Maros megyében, a 2022-es magyarországi választások előtt nem sokkal. A Maros megyei ügyészségtől megtudtuk, a tetteseket nem sikerült azonosítani.

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?
Főtér

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

Május eleji robbantások a parajdi sóbánya felszínén: a Salrom tisztázta a történteket
Székelyhon

Május eleji robbantások a parajdi sóbánya felszínén: a Salrom tisztázta a történteket

„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről
Krónika

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről

Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.

Veszített a csapatuk, ezért elővették a Mongólia-kártyát a nagyszebeni drukkerek
Székelyhon

Veszített a csapatuk, ezért elővették a Mongólia-kártyát a nagyszebeni drukkerek

Miközben a körülményekre és a fogadtatásra panaszkodtak, azt azért fontosnak tartották megjegyezni az AFC Hermannstadt egyik szurkolótáborának tagjai, hogy a csíkszeredai drukkerek annak az országnak a nevét skandálták, akiknek „lakói Mongóliából jöttek”.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS