// 2026. szeptember 4., péntek // Rozália

Memorandistákat koszorúzott a Musai-Muszáj

// HIRDETÉS

A Musai-Muszáj ismét lecsapott a figyelemfelkeltésre. Csak túlkódolta a szimbolikát. Ja, csendőrök is voltak. A végén.

A civil kezdeményező csoport soron következő akciója a Deák Ferenc utca főtéri torkolatánál égnek horgadó Memorandista Emlékműnél zajlott.

Az elmélet szerint a flashmob résztvevői koszorúval tisztelegnek a 19. század végén a román kisebbség érdekében küzdő nacionalista csoport előtt. Mégpedig abban a reményben, hogy a kolozsvári városvezetés is tisztelettel fog viszonyulni a magyar közösség küzdelméhez, és megengedő lesz a többnyelvű városnévtáblák rétes tésztaként húzódó ügyében.

A vakító napfényben szinte izzó emlékmű köré délután hat órakor megérkeztek a „memorandisták”, szám szerint olyan harmincan. Volt aki hozott magával egy szál virágot, volt, aki a szervezőktől kapott. Egy felületes figyelő számára láthatatlan jelre két fehér pólós lány (a pólók hátoldalán a város nevével, három nyelven) felsétált a lépcsőn, és a talapzatra helyezett egy kis koszorút, melyen ott virított a piros-sárga-kék és a piros-fehér-zöld nemzeti színű szalag, és a Musai-Muszáj felirat. Ezt követően a résztvevők is elhelyezték virágszálaikat, utána jött egy kör taps, és az akciónak vége is lett.

Kérdés, mit értettek az egészből az ártatlanul arra járók. Láttak egy csoport embert, akik megkoszorúznak egy román emlékművet. Valamiféle jelmagyarázat (ilyen esetekben annak idején szónokolni szoktak) hiányában érzésünk szerint a kutya se értette, hogy tulajdonképpen nem hódolatról van szó, hanem egy csavaros példamutatásról. Kár.

Az akció lejárta után megjelent a helyszínen két csendőr, és kedélyesen elbeszélgetett Bethlendi Andrással, a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport egyik alapítójával. Aztán odébb álltak, és telefonon tájékoztatták feletteseiket, hogy nem kell aggódni, csak virággal dobálták az emlékművet. 

Odaát, a főtéren néhány száz ember szorongott a Gaudeamus Könyvvásár sátrai mellett. A Red Bull tolta az urbánus elektromjúzikot. És valakik valami vidámat csináltak. Szép délutánunk volt.

Amint a fotókon is látszik:

Érkeznek a „memorandisták”

Aki virágot ad, rossz ember nem lehet

Elvégeztetett

A koszorús „roham”

Szép lányok, szép város, három nyelven

Interetnikus párbeszéd, avagy az egyenruha látogatása

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Iskolakezdés 500 lejből. Kik kaphatják meg a támogatást, és mire elég?
Krónika

Iskolakezdés 500 lejből. Kik kaphatják meg a támogatást, és mire elég?

Ötszáz lej első látásra komoly segítségnek tűnik az iskolakezdéshez, ám a hazai árak alapján legfeljebb az alapvető tanszerekre és egy olcsóbb iskolatáskára lehet elég.

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!
Főtér

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Kiszállt az elütött medvéhez, az állat azonnal rátámadt
Székelyhon

Kiszállt az elütött medvéhez, az állat azonnal rátámadt

Medve sebesített meg egy 74 éves Hargita megyei férfit szerda éjszaka Erdőszentgyörgyön. Az állatot nem sokkal korábban elütötte az az autó, amelyben a férfi utazott.

// még több főtér.ro