// 2024. október 1., kedd // Malvin
Románia

Mélyen a zsebébe nyúl az állam a bányászok miatt

2018-ig három bányát is bezárnak az országban, de legalább az állam végkielégítést biztosít a bányászoknak.

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy 143,75 millió lejt folyósít a Zsil-völgyi bányák bezárásával megbízott állami vállalatnak. Ebből 50,1 millió lejt fordítanak a három bánya dolgozóinak folyósítandó végkielégítések, valamint a bezárással járó költségek fedezésére. A román kormány vállalta, hogy

2011 és 2018 között bezárja a petrilai, a paroseni és az uricani feketeszénbányákat.

A kormány közleménye szerint a szerdai döntés összhangban van az Európai Bizottság jóváhagyásával, amely engedélyezte Romániának, hogy összesen 1 milliárd 169 millió lej állami segélyt nyújtson a szóban forgó hét éves időszakban a veszteségesen működő szénbányák bezárása érdekében.

A múlt héten a három bánya dolgozói tüntettek amiatt, hogy elmaradások vannak béreik kifizetésében. A szakszervezetek szerint a vállalat azért nem tudja teljesíteni idejében bérkifizetési kötelezettségét, mert a Hunedoara energetikai központ, amely energiát termel a vájárok által kitermelt feketeszénből, nem fizeti ki idejében a nyersanyagot. A bányászok szerint egyéb pótlékokat sem kaptak meg, így

jövedelmük a két évvel ezelőtti szinthez képest megfeleződött.

A petrilai, a paroseni és az uricani bányáknak mintegy 1700 dolgozója van. A Romániának elővigyázatossági hitelszerződést biztosító Nemzetközi Valutaalap (IMF) február elején a bányaiparban tervezett leépítések miatt nem tudott megállapodásra jutni a román kormánnyal. Az IMF azt kérte Bukaresttől, hogy zárja be a Hunedoara és az Oltenia energetikai központokat, de a román hatóságok ezt ellenzik.

Fotó: RTV.net

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro