// 2025. november 14., péntek // Alíz

Megvan a román kormány új, aranyköpéseket „tojó” minisztere

// HIRDETÉS

Liviu Pop oktatási miniszter lelépett, de nincs baj, jött helyette Anton Anton energetikai miniszter.

A Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) által a kormányba küldött Anton Anton szemmel láthatólag nemigen tudja, mi folyik a rá bízott minisztérium bugyraiban. Pedig az energiaszektor nem az a megtűrt „szegény rokona” a román állami háztájnak, mint például a kultúra.

A miniszter úr hétfőn részt vett egy energetikai konferencián. Ahol az újságírók különböző dolgokat kérdeztek tőle, energiaügyben, természetesen. Például azt, hogy mi a helyzet a kidolgozandó energetikai stratégiával, amelyről Anton úr a parlamenti meghallgatásán is beszélt, annak ellenére, hogy a román kormány 2016-ban megalkotott egy energetikai stratégiát. A miniszter úr így válaszolt: „A stratégia most alakul. Nem tudom megmondani, mi az elképzelés, mi a cél!” Megnyugtató.

Azt is megkérdezték tőle, mennyi ideig tartanak még a kínai befektetőkkel folytatott tárgyalások, ami a cernavodai 3. és 4. atomreaktorokat illeti. A titokzatos válasz: „Hány éve zajlanak ezek a tárgyalások? Na, akkor jó, akkor hogy adjak maguknak egy lezárulási határidőt?” Megnyugtató.

A fekete-tengeri gáz szállítási célpontjáról is megkérdezték a miniszter urat. A felháborodott válasz: „Stop! Ne rakják az én vállamra az egész román ipart!” Megnyugtató.

Szóba került a román földgáz referenciaárának meghatározása is, az osztrák tőzsde függvényében. A nyegle válasz: „Kérdezzék meg az ezzel foglalkozó hatóság elnökét. Nem a miniszter foglalkozik a referenciaárral!” Megnyugtató.

És Anton mester lassan átcsusszant a hihetetlenül röhejes térfélre. Szóba került a Petrom olajtársaság új vezérigazgatója, amely társaságnak az energetikai minisztérium, ugye, részvényese. Nos, a miniszter úr nem tudta megmondani az új vezérigazgató nevét (a skót Christina Verchere – a szerk). Az viszont eszébe jutott, hogy az illető nő. Ehelyett ezt mondta: „Ne haragudjanak, nem emlékszem a nevére, de tudom, hogy jön egy másik hölgy. Bízom a Petrom új vezetőségében, nem látom be, miért ne kellene!” Megnyugtató.

Aztán arról kérdezték, hogy miért állítják le az Olt folyón levő öt vízerőművet, ha a kormány új vízerőműveket akar építeni. A szürreális válasz: „Nem én határozom meg, hogy mely vízierőművek működnek és melyek nem! Egyáltalán nem én!” Megnyugtató.

Arra a kérdésre, hogy a Hidroelectrica vállalat (a román állami villamosenergia-termelő és –szolgáltató vállalat, történetesen a román energiaipar egyik legértékesebb vállalata – a szerk.) mikor kerül ki a tőzsdére, Anton úr azt mondta, nem a közeljövőben. Noha a korábbi tárcavezetők épp az ellenkezőjére készültek. A részletes, elemző válasz: „Hogy kikerülhessen a tőzsdére, a Hidrónak vonzóvá kell válnia, híznia kell még egy kicsit.” Megnyugtató.

Egy ironikusabb újságíró a végén megkérdezte a miniszter urat, tudja-e, mi az elektromos áram. Anton Anton energetikai miniszter habzó szájú válasza: „Pofátlan vagy!” Megnyugtató.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások
Krónika

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások

Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…
Főtér

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…

… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese
Székelyhon

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese

Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút
Székelyhon

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút

Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.

// még több főtér.ro