// 2026. július 4., szombat // Ulrik

Megtanult magyarul az Untold Fesztivál

// HIRDETÉS

És újabb bérleteket dob a piacra, mert elfogyott az eddigi 35 ezer. Diákbentlakásokban és a város mellett szállásolják el a fesztiválozókat.

Az UNTOLD Fesztivál szervezői ma közleményben jelentették be a rendezvény magyar weboldalát, melyen minden információ magyar nyelven is elérhető a fellépőkről, jegyekről és szálláslehetőségekről. Ezzel egyidőben 3.000 új négynapos fesztiválbérletet dobtak piacra, mivel egy hónappal a fesztivál előtt elfogyott 35 000 bérlet és 4000 napijegy.

„Számunkra a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosának egyik legértékesebb tulajdonsága a felvállalt többnyelvűség. A városunk ezen értékét igyekszünk egyre jobban beépíteni a rendezvényekbe. A fesztivál magyar honlapjával és kommunikációjával széles réteget ér el, mely ezáltal sokkal inkább magáénak érzi a fesztivált és az Ifjúsági Fővárost" – mondta Borzási Sarolta, a Share Föderáció alelnöke. 

Az eladott jegyek vásárlói között kanadai, új-zélandi és mexikói megrendelőket is vannak, de sokan érkeznek Európa Ifjúsági Fővárosába az Egyesült Királyságból és Magyarországról is. A ma bejelentett 3000 bérlet és 1000 Early General Access napijegy eladása után kizárólag új díjszabású napijegyeket lehet vásárolni.

Fesztiválvárossá alakulnak a diáknegyedek

Az Untold Fesztiválon résztvevőknek a Hașdeu (Kőkert) utcai és az Observator (Hajnal negyedi) egyetemi bentlakásokban biztosítanak szálláshelyet. A mai naptól kezdve a teljes szobák mellett egyszemélyes helyeket is lehet igényelni a kampuszokban, de a szervezők azt ajánlják a résztvevőknek, hogy barátokkal, ismerősökkel együtt béreljenek szobát, ha nem szeretnének ismeretlen szobatársakat kapni.

Egy ágy/éjszaka ára az UNTOLD Campusban 60 lej + áfa, részletek itt

Július 10-ig lehet jegyeket vásárolni a UNTOLD Fesztivál hivatalos kempingjébe. Aki június 23. és július 10. között vált jegyet a kempingbe, hasznos tárgyakat nyerhet, részletek itt

A Györgyfalvi negyed melletti Palocsay-kertben elhelyezett kemping 95 ezer négyzetméteren terül el, és 25.000 személy számára nyújt szálláslehetőséget. Úgy sátrak, mint lakókocsik befogadására alkalmas. A kempingbelépő négy napra összesen 49 lejbe kerül (+ az eventim.ro kezelési költsége) úgy a sátrazóknak, mint a lakókocsival érkezőknek.

Az Untold Fesztivál július 30. és augusztus 2. között

zajlik Kolozsváron, és olyan népszerű előadókat hoz Romániába, mint a jelen legmenőbb electro-dance-music képviselői: AVICII, ARMIN van BUUREN, DAVID GUETTA és DIMITRI VEGAS&LIKE MIKE. A kolozsvári fesztivál színpadjain több, mint 150 hazai, magyarországi és nemzetközi együttes és DJ lép fel, közöttük WU-TANG CLAN, ATB, Fedde le Grande, Tinie Tempah, John Newman, Patrice, Dj Premier, AronChupa, Foreign Beggars, Wilkinson, ANDYC, Tom Odell, John Digweed, Sharam, Nic Fanciulli, Satoshie Tomiie, Duke Dumont, Michael Calfan, Lost Frequencies, Gentleman, Gramatik.

Az UNTOLD Fesztivál a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosa programsorozatának legnagyobb szórakoztató rendezvénye, melyet a Share Föderáció szervez a Student Plus szervezettel partnerségben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

// még több főtér.ro