// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Mégsem menti meg az állam Románia egyik utolsó cukorgyárát, pedig tavasszal még azt ígérték

// HIRDETÉS

A francia tulajdonos szedi a sátorfáját, az alkalmazottak szakszervezete becsapva érzi magát.

Idén tavasszal, midőn a francia Tereos Sucre bejelentette a marosludasi cukorgyár leállítását és az alkalmazottak több ütemben történő elbocsátását, rövid időn belül ígéret érkezett az államtól, hogy megmenti Maros megye ikonikus üzemét. A szándék komolynak tűnt, annál is inkább, mivel Adrian Chesnoiu akkori mezőgazdasági miniszter személyesen látogatott a helyszínre, és több tárgyalást is folytatott a franciákkal. Közben a hivatali visszaéléssel és felbujtással gyanúsított tárcavezető júniusban távozni kényszerült a minisztérium éléről, a tárgyalások ezzel úgy tűnik, hogy elakadtak. Utódja, Petre Daea inkább az öntözőrendszer fejlesztését tartotta prioritásnak, a franciák július elsejére kitűzött határidejével mit sem törődve.

A gyár szakszervezete szerdán utolsó segélykiáltásként közleményt adott ki, melyben azt írják: a tulajdonosok értesítették őket, hogy folytatják a létesítmény felszámolásának és lebontásának tervét, mivel a román állam már nem érdekelt a bizniszben, új potenciális vásárló pedig nem akadt. Felelevenítik: tavasszal még reménykedtek abban, hogy az állam a helyi cukorrépa-termelőkkel közösen megmenti a gyárat, bíztak abban, hogy 32 évnyi rombolás után sikerül valami változást elérni. Ehhez képest a globális élelmiszer-válság és a szomszédban zajló háború közepette az állam engedi, hogy eltűnjön egy működőképes gyár, és jövedelem nélkül hagyja a térség cukorrépa-termelőit. Véleményük szerint Románia 32 éve állóháborúban áll, ez idő alatt apránként teljes iparágak tűntek el, mert az állam az úgynevezett külföldi befektetők és spekulánsok érdekeit tartotta szem előtt.

Érdekes adalék: a rendszerváltáskor Romániában még 33 cukorgyár működött, jelenleg viszont az osztrák Agrana tulajdonában álló három gyáron kívül csak Marosludason folyik cukorgyártás. A ludasi üzem, maximális kapacitással termelve, a belföldi fogyasztás 25 százalékát fedezte mindeddig. Ha megszűnik, akkor Románia a tavalyi 337 millió euró értékű importnál jóval több behozatalra fog szorulni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro