Már nem tudjuk követni, hogy kinek a közbenjárására, de lehet, hogy nem is fontos.
Lassan kezdett szappanoperához hasonlítani a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu Általános Iskolában kibocsátott helytelen, magyartalan oklevelek ügye. Miután a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) szülői jelzésre nyilvánosságra hozta, hogy a magyar diákok nevei helytelenül, ékezetek nélkül kerültek fel a dokumentumokra, a Facebook-on valóságos kereszteshadjárat indult.
A Cemo feljelentéssel, az illetékes hatóságok – tanfelügyelőség, oktatási minisztérium – közbenjárásával próbált nyomást gyakorolni az iskola vezetőségére, míg Tatár Lehel POL-os önkormányzati képviselő
Azt az ígértet kapta, hogy még ma korrigálják a hibát. Ezt a Cemonak is jelezte a civil szervezet Facebook-oldalán, de annak működtetői törölték a hozzászólását. Maga sem érti, hogy miért.
Nos, ma újabb hozzászólás érkezett. Most már ahhoz a kora délutáni poszthoz, melyben a Cemo arról ír, hogy az igazgatónő továbbra is megtagadja az oklevelek kijavítását. Ezúttal Vincze Csilla, az iskola aligazgatója szólt hozzá érintettként az ügyhöz, miután az aktivisták személyesen szólították meg a posztban.
„A minisztériumi felszólítás ellenére sem akarja az igazgató a diplomákat kicserélni, szerencsés lenne ha az iskola magyar tanárai és az RMDSZ jóváhagyásával kinevezett magyar igazgató, Vincze Csilla is tenne az ügy érdekében valamit”
– írta bejegyzésében a Cemo.

hozzátéve, hogy szabadságon lévén csak ma, iskolán kívüli forrásból értesült az esetről.
„A mostani helyzetállítás alapján (most beszéltem az igazgatóval és ezt szabadságom ideje alatt tettem meg), újra kiállították a tizenhat iskolai bizonyítványt, amit már át is vettek a diákok”
– írta ezelőtt egy órával az aligazgató. Aki szerint a három oklevél javítása is elkezdődött, egyet átadtak, és várják az újabb nyomtatványokat, ezeket ugyanis a tanfelügyelőségtől kapják az iskolák.
„Tehát folyamatban van az iskola által elkövetett hibák javítása. Máskor a pontos információ végett, és a nevem feltüntetése előtt tessék személyesen felvenni velem a kapcsolatot”
– zárta hozzászólását Vincze Csilla. Aki azt is felrótta a Cemo aktivistáinak, hogy RMDSZ-es aligazgatóként emlegetik, holott nem is tagja a szövetségnek.

Mi már csak remélni merjük, hogy megoldódik az ügy, és a diákok helyesen kiállított oklevelekkel mehetnek beiratkozni kilencedik osztályba. És azt is, hogy a szomorú esetet senki nem használja politikai hangulatkeltésre… Még a civilek sem.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.