// 2025. november 16., vasárnap // Ödön

Megmutatják, hol voltak a váradi királysírok

// HIRDETÉS

Most erre van a városnak pénze. Évek múltán talán fel is tárják őket.

Erdély egyik legnagyobb műemlék-épületegyüttesének újabb fontos részével találkozhatnak hamarosan a turisták. A nagyváradi önkormányzat ugyanis pénzt szán a királysírok és az egykori gótikus székesegyház helyének megjelölésére a vár fejedelmi palotájának udvarán – írja a Krónika.

A fontos lelőhelyek látványossá tétele a turisták számára egyelőre ideiglenes megoldás, nyilatkozta a Krónikának Mihálka Nándor, a vármúzeum régésze: a várudvar rendezése során másféle típusú kőből kirajzolják az egykori gótikus székesegyház falait, de nem emelnek vagy süllyesztenek semmit az udvar szintjéhez képest. 

A régész azt valószínűsíti, hogy az egykori székesegyházban eltemetett királyok sírjait kőből kifaragott lappal fogják megjelölni, erre az önkormányzat 120 ezer lejt különített el. Olyan megoldás lenne ideális szerinte, amely később lehetővé tenné a teljes régészeti feltárást, majd a sírok teljes bemutatását. Az ásatások márciusban indulnak, ahogy az időjárás engedi, ezzel párhuzamosan szigetelik a fejedelmi palota falait, ez a beavatkozás fő célja tulajdonképpen, hogy ne szivárogjon be a csapadéklé az alapozásnál oda, ahol már feltárták és bemutatták a volt székesegyház darabjait.

A kistemplom feltárt alapzata a váradi várban | Erdély László felvétele

A palota alapozásának aljáig fognak leásni, ebben a mélységben vannak a királysírok is, de az udvar közepén, nem a fejedelmi palota fala mellett, így azokat nem tárják fel, csak megjelölik. A váradi püspöki székesegyház fénykorában a Kárpát-medence egyik legnagyobb épülete volt, 80 méter hosszú és 45 méter széles. Biztosan négy magyar királynak volt itt a nyughelye: az alapító Szent László királyé, Luxemburgi Zsigmondé és feleségéé, Mária királynőé és I. Károly Róbert király feleségéé, Beatrix királynéé, mesélte Mihálka Nándor.

Ezt a székesegyházat lerombolták a 17. században, falait elhordták, a 19. századra teljesen nyoma vész, de Szent László sírját a század végén megtalálja Rómer Flóris, a magyar régészet úttörője, magyarázta Mihálka, aki abban nem reménykedik, hogy csontokat is találnak majd a sírokban, mert azokat a középkor végén kifosztották, és már Rómer Flórisék sem találtak emberi maradványokat. Az azóta eltelt 130 évben viszont akkorát fejlődött a technika, hogy a helyszínből és az ott rejtőző leletekből sokkal több mindent meg lehet állapítani, mint korábban, ezért lenne indokolt egy alapos régészeti feltárás, nemcsak a sírok megjelölése.

Az egykori székesegyház alapjainak feltárása óriási feladat lenne, területe közel akkora, mint egy focipályáé, 15 ezer köbméter föld megmozgatását feltételezi, és ezt csak uniós pénzekből van remény kivitelezni, magyarázta a régész.

Bíró Attila Róbert 3D animációban rekonstruálta, hogy nézhetett ki Várad középkori vára és székesegyháza

Ezzel párhuzamosan folytatják a várfalak és a bástyák felújítását annak ellenére, hogy a fejlesztési minisztérium elutasította az ezt célzó pályázatot, az önkormányzat igyekszik más forrást keresni ehhez a sok időt és még több pénzt igénylő beruházáshoz. A bástyák a kezelése, kitakarítása, szintcsökkentése és a burkolat helyreállítása a cél, ezekre már készen áll a terv.

A váradi vár belső épületeit 2016-ra újították fel és adták át a turizmusnak, kulturális eseményeknek, múzeumnak, civil szervezeteknek. Az akkor megnyitott épületeket Mihálka Nándor mutatta be a Főtér olvasóinak:

Az idénre tervezett feltárásokról és felújításokról további részleteket olvashatnak a Krónika cikkében.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát
Főtér

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát

Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)

Közel harminc éve „nyögjük” a különleges nyugdíjak terhét
Krónika

Közel harminc éve „nyögjük” a különleges nyugdíjak terhét

Ma már a kiváltságok „szülőatyja”, Valeriu Stoica egykori igazságügyi miniszter is elismeri: hiba volt előjogokat adni bizonyos „szakmai köröknek”. Összeállításunkban a speciális nyugdíjak kronológiáját foglaljuk össze.

Az egészségügyi minisztert meghívták az oltástagadó orvosok konferenciájára, ő feljelentést tett – hírek hétfőn
Főtér

Az egészségügyi minisztert meghívták az oltástagadó orvosok konferenciájára, ő feljelentést tett – hírek hétfőn

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Megállapította a boncolás az altatás közben elhunyt kislány halálának okát
Krónika

Megállapította a boncolás az altatás közben elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a kétéves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos
Székelyhon

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos

Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.

// még több főtér.ro