Az EB mosná a kezeit, nehogy megsértse a kisebbségi jogok megnyirbálásában érdekelt tagállamokat.
Megtartották az Európai Unió luxemburgi bíróságán kedden annak a pernek a tárgyalását, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott európai polgári kezdeményezés bejegyzésének elutasítása miatt indítottak az Európai Bizottság (EB) ellen a kezdeményezők - tájékoztatta az MTI-t telefonon Izsák Balázs, az SZNT elnöke.
Az EU bíróságának joggyakorlata szerint a tárgyaláson a jogi képviselők beszéltek: a felperesek jogi képviselője mellett az ő oldalukon beavatkozó Magyarország, illetve az EB, valamint a bizottság oldalán beavatkozó Románia és Szlovákia jogi képviselője kapott szót. A szintén az EB oldalán beavatkozó Görögország nem képviseltette magát és a korábbi írásos szakaszában sem tett le indoklást.
A kezdeményezők annak a határozatnak a megsemmisítését kérték a bíróságtól, amellyel az EB „nyilvánvaló" kompetenciahiányra hivatkozva elutasította a nemzeti régiók védelméről szóló európai polgári kezdeményezés nyilvántartásba vételét.
Izsák Balázs elmondta, nemcsak Magyarországnak hálás, amiért támogatólag beavatkozott a perbe, hanem az EB oldalán beavatkozó Romániának és Szlovákiának is, mert ezzel elismerték a kérdés súlyát, segítettek bebizonyítani, hogy az EB kompetenciahiánya egyáltalán nem nyilvánvaló. Magyarázata szerint ugyanis, ha egyáltalán kétség merült fel, hogy az Európai Bizottság hatáskörébe tartozik-e az SZNT által felvetett jogalkotási igény, az EB-nek nem lett volna szabad megtagadnia a polgári kezdeményezés bejegyzését.
A bíróság előtt olyan két és félórás vita zajlott le, amelyet nem ott, hanem az uniós jogalkotó előtt kellett volna lefolytatni - mondta Izsák Balázs. Úgy értékelte, több ez a per annál, kinek van igaza, bejegyzik-e a kezdeményezést, vagy nem, hiszen az írásos szakaszban letett részletes dokumentáció és a keddi hosszas jogvita bekerül a luxemburgi bíróság esetjogába, hivatkozási alapot teremt akár Székelyföld, akár a hozzá hasonló régiók számára, amelyek másféle kohéziós politikát várnak el az EU-tól.
Az SZNT és partnerei 2013-ban terjesztették az EB elé a nemzeti régiók védelméről szóló jogalkotási kezdeményezést a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatósága címmel. Ebben az unió kohéziós politikájának megújításáról kértek jogalkotást annak érdekében, hogy az unió kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól.
Az Európai Unió 2012 áprilisa óta teszi lehetővé, hogy polgárai az európai polgári kezdeményezés jogával éljenek. Olyan javaslat esetén, amelyet az unió egymillió polgára támogat aláírásával, az Európai Bizottság (EB) jogszabályt alkothat egy adott kérdéskörben, amely összhangban áll az európai uniós alapszerződéssel és irányelvekkel. Egy év alatt egymillió uniós polgár támogatását kell megszerezni ahhoz, hogy az EU figyelembe vegye a kezdeményezést.
Az SZNT kezdeményezése azonban nem jutott el az aláírásgyűjtésig, mert az EB megtagadta bejegyzését. Ez ellen a döntés ellen perelnek a kezdeményezők az EU luxemburgi bíróságán. A bíróság ítélete egy-két hónapon belül várható.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Továbbá: jaj, nektek, állattenyésztők, jön a vega népmozgalom, Gigi Becali megadta a hangot. És halleluja, a liberálisok megszavazták a Niculescu-kormányt, persze, nem jó kedvükben.
Továbbá: jaj, nektek, állattenyésztők, jön a vega népmozgalom, Gigi Becali megadta a hangot. És halleluja, a liberálisok megszavazták a Niculescu-kormányt, persze, nem jó kedvükben.
A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.
A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.