// 2025. november 16., vasárnap // Ödön

Megint ledobta a láncot az internetes oldal, amelyen az oltást akarók jelentkezését várják

// HIRDETÉS

Hagy némi kívánni valót maga után a kidolgozása.

FRISSÍTVE -Fél tizenegyre az illetékesek jelezték, hogy elhárították a hibát, és a portál ismét működőképes. Kipróbáltuk, és tényleg. Egyelőre.

Határozottan nem zökkenőmentes a koronavírus elleni oltásra való jelentkezés megkönnyítésére szolgáló portál működése: miután már a péntek délutáni indulás is órákat késett az eredetileg meghirdetetthez képest, és a hétvégén sem mindenkinek sikerült regisztrálnia, vagy időpontot kérnie, hétfőn reggelre teljesen leállt.

Sőt egyes oltópontok személyzete is jelezte, hogy nem találja a rendszerben azokat a pácienseket, akiknek már van időpontjuk.

Az oldal ugyan betöltődött, de bármelyik menüpontra kattintva a kezdőlapot töltötte be ismét.

A portált működtető Különleges Távközlési Szolgálat (STS) elismerte a meghibásodás tényét, és közölte, már dolgoznak a hiba elhárításán.

Remélhetőleg ezúttal hatékonyabban dolgoznak majd a fejlesztők, mint eddig.

Másrészt viszont örömteli, hogy ekkora az érdeklődés az oltás iránt.

Mint ismeretes, az oltási kampány pénteken elrajtolt második körében a 65 évnél idősebb személyeket, a krónikus betegeket és a stratégiai ágazatok dolgozóit oltják be.

Vasárnap délig már több mint 200 ezren regisztráltak a rendszerben, egyes településeken – így Kolozsváron és Bukarestben – már nem is maradt időpont, hiszen a rendelkezésre álló oltások függvényében lehet jelentkezni.

A jelentkezők több mint fele 65 év fölötti idős személy.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát
Főtér

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát

Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)

Megállapította a boncolás az altatás közben elhunyt kislány halálának okát
Krónika

Megállapította a boncolás az altatás közben elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a kétéves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Az egészségügyi minisztert meghívták az oltástagadó orvosok konferenciájára, ő feljelentést tett – hírek hétfőn
Főtér

Az egészségügyi minisztert meghívták az oltástagadó orvosok konferenciájára, ő feljelentést tett – hírek hétfőn

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója
Székelyhon

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

// még több főtér.ro