Két hét alatt három diáknál találtak fegyvert. Országos sztrájkra készülnek a tanárok. Meghalt egy nő, aki otthonában szült dúla segítségével. Napi hírösszefoglalónk.
Tizennyolc évvel a legutóbbi általános tanügyi sztrájk után ismét teljes munkabeszüntetéssel tiltakozhatnak a pedagógusok az ágazatban uralkodó áldatlan állapotok miatt. A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége, a Spiru Haret, illetve az Alma Mater Szakszervezeti Szövetség vezetői kedden sajtótájékoztatón jelentették be, hogy május 17-én 11 és 13 óra között figyelmeztető sztrájkot tartanak, május 22-én pedig az általános munkabeszüntetés következik, ha a kormány addig nem válaszol a követeléseikre.
A pedagógusok elsősorban béremelést szeretnének, de szerepel a követeléseik között az oktatási infrastruktúra és az iskolák felszerelésének fejlesztése, a bürokrácia csökkentése és az iskolai erőszak elleni határozottabb fellépés is.
A pedagógusok tiltakozó megmozdulásához az egyetemek is csatlakoznak.
Simion Hăncescu, az FSLI vezetője azt tanácsolta a szülőknek, hogy ha általános sztrájkra kerül sor, tartsák otthon a gyerekeket, mert az iskolákban nem lesz, aki foglalkozzon velük, hiányzásokat, jegyeket sem írnak be. Ez idő alatt vizsgákat, felmérőket sem tartanak az iskolákban és egyetemeken, ez pedig jelentősen megkavarhatja a vége felé közeledő tanévet.
Szülés közbeni komplikációk miatt meghalt egy 42 éves nő, aki otthonában akarta megszülni gyerekét, ehhez pedig egy Facebookon megismert dúla segítségét vett igénybe.
Az esetet a jászvásári nőgyógyászati és szülészeti kórház orvosprofesszora, Mircea Onofriescu ismertette, hogy így hívja fel a figyelmet az otthonszülés veszélyeire.
A 42 éves Piatra Neamț-i nőt hétfőn szállították kórházba súlyos állapotban, de az orvosok már nem tudták megmenteni az életét. Onofriescu szerint a trombofíliával, vagyis kóros vérrögképződési hajlammal és szklerózis multiplexszel élő nő előzőleg járt több orvosnál is, a szakemberek pedig császármetszéses szülést javasoltak neki állapota miatt.
Ennek ellenére az első gyermekét váró nő úgy döntött, hogy otthonában fog szülni egy szakképzett dúla segítségével, akivel a Facebookon lépett kapcsolatba. A szülés közben azonban komplikációk léptek fel, a nő erősen vérezni kezdett. Mircea Onofrescu szerint a mentőket későn riasztották, a nőt pedig már a mentőben intubálni kellett, de az életét nem tudta megmenteni a kórházban a fogadására sebtében összehívott, nőgyógyászokból, sebészekből, kardiológusokból és neurológusokból álló orvoscsoport.
A jászvásári orvos felhívta a figyelmet, hogy az otthoni dúlás szülés illegális Romániában, erre pedig az orvosok sincsenek felkészítve. Más országokban, például Belgiumban vagy Hollandiában, ahol ez a gyakorlat elfogadott és szabályozott, másak a körülmények: a vajúdás megkezdésekor értesítik a mentőszolgálatot, hogy szükség esetén közbeléphessen, és van kidolgozott hivatalos orvosi protokoll az ilyen helyzetekre.
Onofriescu azért tartotta fontosnak megszólalni az ügyben, mivel ez a második, halállal végződő otthonszülős eset Neamț megyében az utóbbi napokban.
Sűrített levegős pisztolyt találtak egy tizenkettedikes diáknál Szovátán. A 18 éves fiúnál egy tanára találta meg a fegyvert, az iskola kedden értesítette a szovátai városi rendőrséget. A diákot 2000 lejre bírságolták. A törvény nem tiltja a sűrített levegővel működő, úgynevezett nem halálos fegyverek birtoklást, ezeket engedélyeztetni sem kell, de közterületen tilos a viselésük és a használatuk.
Szovátán egyetlen líceum, a Domokos Kázmér Szakközépiskola működik.
Ez már a harmadik ilyen incidens május folyamán. Egy héttel ezelőtt Besztercén találtak légpisztolyt egy 17 éves középiskolásnál, korábban egy hétéves konstancai gyerek vitt sűrített levegős pisztolyt az iskolába.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.
Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.