Sajtóértesülések szerint Temes megyei látogatására még a biztonsági erőket is Bukarestből vitette.
A Temes megyei sajtó értesülése szerint a barátságtalan fogadtatástól tartva lemondta szombati, Temesvárra tervezett látogatását Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök és pártelnök, a baloldal államfőjelöltje, ehelyett csak vidéki településeken járt, és Alekszandar Vucsics szerb kormányfő társaságában sebtében felavatott három új határátkelőt.
Ponta és Vucsics a Kunszőlős - Nákófalva közötti átkelő megnyitásán vett részt.
A Bánság vajdasági részét Temes megyével összekötő határszakaszon emellett átadták a forgalomnak a Fény - Módos és a Valkány - Egyházaskér átkelőt is, így ötre nőtt a két térséget összekötő átkelők száma.
2004-ig mindhárom helyszínen működött úgynevezett kishatárátkelő, Románia európai uniós csatlakozásakor azonban ezeket bezárták.
A Vocea Timișului című portál szerint ugyanakkor Ponta az eredeti programot felülírva
Ebben annyi igazság mindenképpen van, hogy éppen a Bánság fővárosban pattant ki annak a tüntetés-sorozatnak az ötlete, amelynek résztvevői szolidaritást vállaltak azon, külföldön élő román állampolgárokkal, akik az első fordulóban a román külügyi illetékesek hibájából nem tudtak szavazni, egyben a kormány ellen is tüntettek. A temesvári tüntetésen – mint azt megírtuk – a csendőrség szerint ezren, a szervezők szerint ötezren vettek részt, és egyáltalán nem barátságos hangnemben beszéltek Pontáról és a posztkommunista PSD vezette kormányról.
A miniszterelnöknek az eredeti program szerint el kellett volna látogatnia a temesvári AEM gyárba, illetve találkoznia kellett volna a megye szociáldemokrata polgármestereivel is. A gyárlátogatás azonban elmaradt, a PSD-s elöljárókkal pedig Temesvár helyett Varjason tárgyalt.
Mi több, a Vocea Timișului szerint a miniszterelnök és néhány kormánytag – így Gabriel Oprea védelmi és Mircea Dușa védelmi miniszter – Temes megyei látogatásának biztosítását nem a megyei csendőrségre bízták, hanem
A határállomás megnyitása amúgy kedélyesen zajlott: a szerb kormányfő azt mondta: a három átkelő megnyitása egyszerűbbé teszi a kapcsolattartást a határ két oldalán élők között, ezzel a baráti, családi, de a szakmai kapcsolatok is erősödhetnek. Szerinte a határ mindkét oldalán élőknek hasznuk származik abból, hogy ez a három átkelő megnyílt.
Victor Ponta kiemelte: Románia támogatja Szerbia uniós csatlakozását, mert az EU mindaddig nem lesz teljes, amíg Szerbia és a régió többi országa is nem csatlakozik hozzá. Idézett egy román mondást is, miszerint Romániának két igaz barátja van: Szerbia és a Fekete-tenger. Kiemelte, hogy szerb kollégájával már egy Belgrád-Temesvár autópálya tervéről is folynak az egyeztetések.
Kép: opiniatimisoarei.ro
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.

További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?