// 2026. február 26., csütörtök // Edina

Meghalt Sztankay István, a nemzet színésze

// HIRDETÉS

Sztankay Istvánt életének 79. évében hosszú betegség után, családja körében érte a halál pénteken.

1963-ban a Hattyúdal című sikeres magyar film egyik főszereplőjeként az egész ország megismerte arcát. Népszerűségét csak fokozta az 1968-71 között vetített a Bors című tévésorozat, melynek címszerepét játszotta. Emellett számos filmhez kölcsönözte a hangját, többnyire ő volt Tony Curtis és Leslie Nielsen magyar hangja, de az ő hangján szólalt meg például a Süsü Kóbor királyfija is.

Édesapja görög katolikus pap volt, ez a szocialista rendszerben többször hátrányára volt. A templom varázsa, a misék koreográfiája keltette fel benne az érdeklődést a színház iránt, mert ezen a téren a kettő meglehetősen hasonlít egymáshoz.

A színész legendás színpadi párost alkot Schütz Ilával. Rengeteg darabban dolgoztak együtt. A Jövőre veled ugyanitt című vígjátékkal mintegy 450-szer kacagtatták meg a nagyérdeműt.

Életrajza szerint kedvenc időtöltése a szőnyegrojtok kiegyenesítése és a terítők megigazítása volt. Szabadidejében megszállottan gyűjtötte a rádiókat és a zseblámpákat, több tucatot tartott háza minden zugában.

A színész szeretett sportolni, főleg focizni, tornázni és teniszezni. Kapusnak kifejezetten jó volt, de alacsony termete miatt végül nem lett belőle hivatásos sportoló.

A művész temetéséről később intézkednek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról
Főtér

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról

Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.

Az RMDSZ elnöke elmondta, kit támogatnak az erdélyi magyarok a magyarországi választáson
Krónika

Az RMDSZ elnöke elmondta, kit támogatnak az erdélyi magyarok a magyarországi választáson

Az erdélyi magyarok elsöprő többsége Orbán Viktort és a kormánypártokat támogatja – jelentette ki Kelemen Hunor az áprilisi országgyűlési választások kapcsán.

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?
Főtér

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

Május eleji robbantások a parajdi sóbánya felszínén: a Salrom tisztázta a történteket
Székelyhon

Május eleji robbantások a parajdi sóbánya felszínén: a Salrom tisztázta a történteket

„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.

„Nézzen a szemembe!” Felcsaptak az indulatok az Országgyűlésben a külhoni magyarok szavazata kapcsán
Krónika

„Nézzen a szemembe!” Felcsaptak az indulatok az Országgyűlésben a külhoni magyarok szavazata kapcsán

A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján is folytatta a külhoni magyarok szavazata kapcsán megkezdett uszítást. Zsigmond Barna Pál válaszában leszögezte: aki a nemzet ellen fordul, „a történelem szemétdombjára kerül”.

Erdei sétára mentek, egyiküket megtámadta egy medve
Székelyhon

Erdei sétára mentek, egyiküket megtámadta egy medve

Könnyebb sérüléssel megúszta egy oltszemi fiatalember azt a medvetámadást, amelyben szombaton volt része a faluhoz közeli erdőben.

// még több főtér.ro