A Piramis alapító basszusgitárosa hetvenéves volt.
Hetvenesztendős korában meghalt Som Lajos, a Piramis együttes alapítója és basszusgitárosa – írja az Index, amely a zenész barátainak Facebook-üzeneteire hivatkozik, amit aztán Köves Miklós, a Piramis dobosa is megerősített a portálnak.
Régóta lehet tudni, hogy Som rossz egészségügyi állapotban volt, az Index információi szerint az utóbbi napokban a Péterfy Sándor utcai kórház belgyógyászatán ápolták, ahol a hétvén rosszabbodott az állapota.
Som Lajos játszott a Tűzkerék, a Neoton, a Taurus zenekarokban. 1974-ben megalapította a Piramis együttest, melynek Révész Sándor mellett másik meghatározó tagja lett. 1985-ben megalapította a Senator együttest, amely két évig működött és egy nagylemezt készített.
1992-ben újra összeállt a Piramis, a nagy érdeklődésre való tekintettel öt koncert erejéig, a klasszikus felállásban. 1997-ben Závodi Jánossal mindketten 50. születésnapjukat ünnepelték, ennek alkalmából Száz év zene címmel készítettek közös albumot, korábbi slágereiket újra felvéve. 2006-ban ismét összeállt a Piramis, de a megromlott egészségi állapotú Som Lajos csupán a koncertek elején és végén léphetett színpadra, akkor is vendég basszusgitáros társaságában. A Piramis 2009-es újraindulásában már nem is vett részt.
2011-ben bejelentették, hogy Slamovits Istvánnal közösen új zenekart alapít StOrM néven, azonban az új formáció mindössze egy sajtótájékoztatón szerepelt együtt, tényleges működésére sosem került sor.
2015 nyarán egy lapinterjúban elismerte, hogy a hetvenes években beszervezték, és (Professzor néven) jelentéseket adott az állambiztonság munkatársainak.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.