// 2026. február 5., csütörtök // Ágota, Ingrid

Meghalt Elie Wiesel

// HIRDETÉS

A Nobel-békedíjas író 87 éves volt.

87 éves korában elhunyt Elie Wiesel holokauszttúlélő és Nobel-békedíjas amerikai zsidó író - közölte szombaton az izraeli Jad Vasem Holokauszt Emlékközpont.

A Máramarosszigeten 1928-ban született Wiesel számos könyvet írt a náci koncentrációs táborokban átélt élményei alapján, és 1986-ban Nobel-békedíjat kapott.

„A Jad Vasem gyászolja a holokauszttúlélő, Nobel-díjas elismert írót, Elie Wieselt” – írta Twitter-fiókjában a jeruzsálemi múzeum.

Elie Wiesel halála megrázta az amerikai vezetést, és pártállásuktól függetlenül politikusok egész sora - élükön Barack Obama elnökkel - méltatta az elhunyt írót, filozófust, előadót, egyetemi tanárt.

A Fehér Ház által kiadott közleményében Obama elnök így fogalmaz Wieselről: „Korunk egyik legnagyobb erkölcsi tekintélye és sok tekintetben a világ lelkiismerete volt". Obama, akit sajtóhírek szerint személyes jó viszony is fűzött Wieselhez, a többi között hangsúlyozta: „Elie nemcsak a világ legkiemelkedőbb holokauszttúlélője, hanem maga az élő emlékezet volt".

Személyes hangot megütve, szintén közleményben méltatta Wieselt Joe Biden alelnök. „Elie elültette a lelkemben azt a soha nem múló kitartást, hogy minden következő nemzedéknek pontosan megtanítsuk, mi történt, hogy soha ne feledhessük el a Soá rémségeit. Elie egész élete arról szólt, hogy bizonyos legyen benne: mindannyiunk szívében ott rejtezik az ígéret, hogy - soha többé".
Paul Ryan, a képviselőház republikánus párti elnöke szerint Wiesel „megtanította nekünk, hogy soha nem szabad feladni az emberiességet. Legyen áldott az emléke!".

Condoleezza Rice volt külügyminiszter szerint Wiesel „különleges ember volt, a béke katonája".„Mentorként és barátként inspirált és támogatott engem" - fogalmazott Bush elnök volt külügyminisztere.

Mitt Romney, a republikánusok négy évvel ezelőtti elnökjelöltje Twitter-üzenetet tett közzé, s ebben azt írja: „Imádkozom azért, hogy az a világítótorony, akit Elie Wiesel testesített meg, hosszú időn keresztül vezessen bennünket, hogy kikerülhessük a gyűlölet és a rasszizmus zátonyait".

A főbb amerikai televíziós csatornákon és az amerikai közszolgálati rádióban (NPR) szintén megemlékeztek Elie Wieselről, többnyire részletes portréval, vagy korábbi interjúinak újbóli bejátszásával.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért kapott erdélyi magyar figyelmeztetést a Református Egyházak Világközössége?
Krónika

Miért kapott erdélyi magyar figyelmeztetést a Református Egyházak Világközössége?

Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro