Két megyében is keresik a nagymacskát.
FRISSÍTÉS:
A rendőrök és a környezetvédelmi őrség képviselői egy Dâmbovița megyei személynél találtak rá az oroszlánra, amely feltételezhetően ugyanaz, amelyik Dani Mocanu videóklipjében is szerepel. Ezt abból sejtik, hogy a nagyvad ugyanolyan sebhelyeket visel, mint a klipben látható állat – bár korábban a manele-énekes azt állította, hogy azok nem igazi sebhelyek, csak profi sminkről van szó. Így bízzon az ember a manele-énekesekben… A személy, akinél az oroszlánt megtalálták, rendelkezik ugyan vadállatok tartásához szükséges engedéllyel, a rendőrség mégis kihallgatásra invitálta, hogy tisztázzák a dolgokat. Dani Mocanunak is lesz még dolga a rendőrökkel. Az oroszlánt a Târgoviște-i állatkertbe szállították.
Mi dolga lehetne a rendőrségnek így koronavírus-járvány idején, ha éppen nem az autósokat és a járókelőket ellenőrzi a vesztegzár alá vont településeken, vagy nem a bűnt üldözi?
Hát például egy oroszlán után kutat két megyében is égen-földön.
Nem, nem Tanzániában vagy Kenyában, hanem Romániában. Konkrétan a Bukarestet körülölelő Ilfov, illetve Argeș megyében.
Az ügy egy videókliphez kapcsolódik, amelyet a török kesergőket idéző balkáni lakodalmas trashműfaj, a manele egyik jeles román képviselője, a Dani Mocanu névre hallgató művész egyik slágerlista-csúcsokat ostromló nótájához forgattak.
A hangzásában és megjelenítésében némileg a túltengő képiségű és zeneiségű bollywoodi filmprodukciókat is megidéző, Stop Romania című klipben a maneleénekesek megszokott luxusfétisének jegyében kastélyszerű miliő, harsány színű bútorok és hosszú combú, kihívóan vonagló táncoslányok szerepelnek – mellettük pedig visszatérő motívumként felbukkan egy oroszlán is.
Na, ez indította be a vészjelzést a hatóságoknál.
Egyrészt azért, mert az oroszlánon jelentős külsérelmi nyomok láthatók, a lába és a háta is sebes.
Másrészt azért, mert az Istenért, honnan szereztek az alkotók a kliphez egy kifejlett, veszélyes nagyragadozót?
A rendőrök ennek nyomán két Argeș megyei helyszínen – Mocanu és az operatőr lakásán –, valamint egy Ilfov megyei stúdióban is házkutatást tartottak szerdán.
A máris több mint ötmillió megtekintéssel rendelkező klip kapcsán a nézők hívták fel a figyelmet az oroszlán sebeire, és keményen bírálták az alkotókat.
A rendőrök ezért állatkínzás gyanúja miatt nyomoznak, másrészt azt is vizsgálják, milyen körülmények között zajlott a forgatás, kik vettek részt benne, illetve hogy az oroszlán számára biztosították/biztosítják-e a megfelelő körülményeket és orvosi ellátást.
A botrányt a klipben egy elfuserált szikh kényurat idéző szerelésben megjelenő Mocanu sem hagyhatta szó nélkül, bejegyzésében igyekezett mindenkit biztosítani, hogy az oroszlán jól van, a sebeket csak a klip kedvéért „ejtették” rajta, és valójában egy sörénye szála sem görbült meg, mivel csupán profi sminkről van szó.
Amúgy nagyon udvarias volt, mivel megköszönte szépen a hatóságoknak a klip számára biztosított ingyen reklámot.
Hát, így telnek a mindennapok 2020 novemberében Romániában.
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.
… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.
A gyótapusztai vadászháztól a moszkvai Lubjankáig tartó időszak feltárt részleteiről beszélt dr. Seres Attila történész a Sapientia EMTE legújabb Egyetemi Estjén.
Ha csak egy rövid videót nézne meg arról, hogy miként működik az ország, és mekkora munka a megreformálása, akkor ez legyen az.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
A gyorshajtásnak is van határa, ma minden bizonnyal ez 248 km/óra – ennyivel mértek be egy sofőrt a rendőrök szombaton délután az észak-erdélyi autópályán.
Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.
Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.
Kigyulladt egy kolostor, meghalt egy apáca. Egy harangozót majdnem agyonütött a leszakadt harang az éjféli misén. A szászrégeni zsidó temetőben sírokat gyaláztak.
Kigyulladt egy kolostor, meghalt egy apáca. Egy harangozót majdnem agyonütött a leszakadt harang az éjféli misén. A szászrégeni zsidó temetőben sírokat gyaláztak.
Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.
Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.
További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.
További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.