// 2026. július 21., kedd // Dániel, Daniella
Szellem a palackból

Medve helyett macskát fogtak a hatóságok, egy romániai városból kitiltották a bérelhető elektromos rollereket – hírmix

// HIRDETÉS

Az AUR meg szokás szerint tüntetett egyet, most épp az oltások ellen.

Konstancának elege lett

A tengerparti város az országban elsőként mondott nemet a bérelhető elektromos rollerekre, a helyi önkormányzat nem hosszabbította meg a Bolt és az Uber működési engedélyét. A városháza szerint az üzemeltetők nem tartották be az előírásokat, az elektromos rollerek veszélyeztették a közúti és a gyalogos forgalom biztonságát. A hivatal közlése szerint a két cég sok szabálysértést elkövetett: az elektromos robogók esetenként három napig zöldterületeken vagy épp közintézmények bekötőútjan vesztegeltek.

Semmi újdonság: az AUR tüntetett 

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) több tagja, törvényhozója és szimpatizánsa tüntetett csütörtökön az egészségügyi minisztérium épülete előtt egy törvénytervezet ellen, amellyel szerintük a kormány kötelezővé tenné az oltásokat Romániában. A tüntetők nem aprózták el, Alexandru Rafila miniszter lemondását követelték, és a közvitára bocsátott új országos oltási stratégia visszavonását kérték.

A tiltakozók között volt George Simion AUR-elnök is, aki kijelentette, hogy alakulata mindig kiáll az emberi jogok védelmében, hozzátéve, hogy „az AUR elutasítja a diktatúrát”. Az Agerpres cikke szerint a tüntetők azt mondták, hogy támogatják a tudományt és a kutatást, de nem hisznek a kormány döntéseiben, kiállnak amellett, hogy „az embereknek jogukban áll eldönteni, mi jobb az egészségüknek”. A megmozdulás résztvevői „olyan táblákkal vonultak az utcára, mint például: „Az oltás egyenlő a mérgezéssel” vagy „Állítsátok le a kísérleteket!”. Egészségükre!

Rambo helyett Cirmos

Ploiești önkormányzata modern csapdával fogná be a három hete a város szélén ólálkodó medvét, ám egyelőre nem jártak sikerrel, ugyanis a mozgásérzékelőkkel felszerelt ketrecben hagyott táplálék egy macska figyelmét is felkeltette.

A macska megjelelése aktiválta a mozgásérzékelőket, így a ketrec ajtaja bezárult – foglyul ejtve Cirmost. A Ziarul Incomod szerint az egyébként Măneciuból kölcsönkért ketrec nem igazán bizonyul hatékonynak Ploiești-en, ugyanis bár az előző napokon, a környékén ólálkodott a várva-várt medve, de a csali-kaja helyett a közeli fákról evett almát. A helyi sajtó hevesen bírálja a medve befogása körüli káoszt, amit, akit, a helyiekkel közösen Rambo néven emlegetnek, éppen azért, mert folyton kicsúszik a hatóságok kezei közül.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
Krónika

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal
Székelyhon

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván
Székelyhon

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván

Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.