Az elsők már ma szabadlábra is kerülnek.
Hatályba lépett csütörtökön a túlzsúfolt börtönökben raboskodó elítéltek büntetésének lerövidítéséről szóló törvény, amely minden elítéltnek harmincnaponként hat nappal lerövidíti a büntetését, ha olyan közös cellában raboskodik, ahol nem jut legalább négy négyzetméter egy rabra.
A jogszabály azoknak az elítélteknek is lerövidíti a büntetését, akiket megfosztottak a természetes fénytől, a szabad levegőtől, a minimális higiéniai feltételektől, a WC-használat intimitásától, vagy akiket penészes, beázott, levegőtlen cellákban tartottak fogva.
A könnyítések nem vonatkoznak azokra, akiknek már kárpótlást ítélt meg emiatt az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB). A „szabadnapok" kiszámításánál az utóbbi öt évet számolják bele, mivel az EJEB 2012-ben hozta meg első, úgynevezett „pilótaítéletét" (az azonos témájú ügyeket egységesítő modellértékű döntését) Románia ellen a börtönökben uralkodó embertelen körülmények miatt.
Tudorel Toader igazságügyi miniszter szerint a büntetés-végrehajtási intézetek a törvény kihirdetése óta eltelt három hónapban felkészültek annak alkalmazására, mindenütt működnek már azok a bizottságok, amelyek a jóváírásokat kiszámolják, így az első lerövidített büntetésű elítélteket már csütörtökön szabadon bocsátják.
A tárcavezető nem volt hajlandó elárulni az őt faggató újságíróknak, hány elítélt szabadul idő előtt, de megjegyezte, hogy a törvénynek és más intézkedéseknek köszönhetően „jó úton halad" a börtönök túlzsúfoltságának enyhítése. Elmondta: a tárca átvett már a katonaságtól három Buzău megyei kaszárnyát, amelyeket börtönökké alakítanak át, és az is enyhíti a helyszűkét, hogy az utóbbi időben több elítélt szabadult, mint került börtönbe.
Áprilisban az EJEB felszólította Romániát, hogy fél éven belül dolgozzon ki ütemtervet a börtönök túlzsúfoltságának enyhítésére, a büntetés-végrehajtási intézményekben uralkodó körülmények ugyanis sértik az Emberi Jogok Európai Egyezményének a kínzás és megalázó büntetés tilalmáról szóló cikkelyét.
Az EJEB eddig több mint ötszáz panaszosnak ítélt meg kártérítést, amiért embertelen körülmények között kellett raboskodnia Romániában. A börtönökből nyolcezer elítéltet kellene szabadon bocsátani a több mint 27 ezerből ahhoz, hogy - az EJEB szabványainak megfelelően - minden rabra jusson legalább négy négyzetméternyi hely.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.
Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.
Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.

… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.

Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.

További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.

Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.

Háromezer lejes önkormányzati támogatást kaphatnak a depresszióval küzdő konstancaiak. Román jelölt kavarja fel a birminghami politika állóvizét.