// 2026. április 13., hétfő // Ida

Marosvásárhely: kampányátadás volt, talán terelőút is lesz

// HIRDETÉS

Ponta szerint két év múlva sztráda köti össze a várost a magyar határral.

Victor Ponta kormányfő, államelnökjelölt, Liviu Dragnea kormányfő-helyettes, Ioan Rus szállításügyi miniszter és Mircea Duşa védelmi miniszter jelenlétében avatták fel tegnap a marosvásárhelyi terelőút építőtelepét. Az eseményen a megye prefektusa, Vasile Liviu Oprea és Nagy Zsigmond alprefektus, a megyei tanács elnöke, Ciprian Dobre, több közintézményvezető, parlamenti képviselő, valamint PSD-s polgármester is jelen volt.

A tervet az Országos Autópálya- és Útügyi Vállalat (CNADR) vezérigazgatója, Narcis Neaga ismertette. A Koronkát Jedden át Nagyernyével összekötő, 11,6 kilométer hosszú terelőút megvalósíthatósági tanulmánya 2004-ben készült el, a beruházás ezt követően elakadt, négy évre rá, majd még egyszer, 2009-ben időszerűsítették a terveket, amelyek megkapták a CNADR jóváhagyását.

A beruházás értéke eléri a 134,7 millió lejt, a kivitelezést a Copisa Constructora Pirenaica cég nyerte meg. A területek kisajátítása megtörtént, a kivitelező minden szükséges építkezési engedéllyel rendelkezik ahhoz, hogy elkezdhesse a munkálatokat, a nyomvonalat pedig úgy alakították ki, hogy megkerülje az erdőt, ne kelljen fákat kivágni. A cég képviselői úgy látják, a szerződésben szereplő 2 éves futamidő helyett 1 év alatt is megépíthető az út, ennek nincs technikai akadálya. A beruházásra rendelkezésre áll a pénz, nincsenek finanszírozási gondok – nyilatkozta Narcis Neaga.

Victor Ponta hangsúlyozta, a közbeszerzési eljárások lejárta után végre sikerül elkezdeni a jelentős beruházásokat. Az észak-erdélyi autópályával kapcsolatosan kijelentette: az Aranyosgyérestől Marosvásárhelyig vezető szakasz építésének tavasszal fognak neki, és „2016 végén Marosvásárhelytől Biharkeresztesig, illetve Nagylakig autópályán lehet majd közlekedni”, ami gazdasági szempontból igen nagy jelentőséggel bír azok számára, akik e régióba szeretnének beruházni.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Kit szoptat az anyaország a hon kebeléből, és kit máshonnan?

Varga László Edgár

Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.

Amikor egy országban a hatalom jobb keze nem tudja, mit csinál a bal…

Szántai János

… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Bethlen István egykori miniszterelnök végnapjai a szovjet levéltári források tükrében

Sólyom István

A gyótapusztai vadászháztól a moszkvai Lubjankáig tartó időszak feltárt részleteiről beszélt dr. Seres Attila történész a Sapientia EMTE legújabb Egyetemi Estjén.

És akkor a miniszter felvett egy maroknyi homokot és odadugta a lefagyott hivatalvezető orra alá

Fall Sándor

Ha csak egy rövid videót nézne meg arról, hogy miként működik az ország, és mekkora munka a megreformálása, akkor ez legyen az.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Orbán Viktor a külhoni magyarok támogatásával kalkulál 3 millió szavazattal
Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyarok támogatásával kalkulál 3 millió szavazattal

Orbán Viktor szerint hárommillió szavazat elég lesz a Fidesz többségéhez, ez pedig szerinte csak a határon túli magyarok támogatásával lehet meg.

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix
Főtér

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Eredmények, több mint kilencvenszázalékos feldolgozottságnál
Székelyhon

Eredmények, több mint kilencvenszázalékos feldolgozottságnál

Közzétette a 2026-os magyarországi országgyűlési választás első részeredményeit a Nemzeti Választási Iroda.

Választás: kétharmados Tisza-többség több mint 90 százalékos feldolgozottságnál
Krónika

Választás: kétharmados Tisza-többség több mint 90 százalékos feldolgozottságnál

Közzétette a magyarországi parlamenti választás első hivatalos részeredményeit a Nemzeti Választási Iroda (NVI). A szavazatok magas feldolgozottságánál a Tisza Párt vezet a Fidesz előtt, a Mi Hazánknak van még esélye bejutni az Országgyűlésbe.

Lépcsőházba hajtott egy autós Csíkszeredában
Székelyhon

Lépcsőházba hajtott egy autós Csíkszeredában

Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.

// még több főtér.ro