// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
vegyesen

Márciustól félig bent leszünk Schengenben. Véletlenül megszavazta a székelyföldi autonómiát egy PNL-s – hírmix

// HIRDETÉS

Eközben hullanak a fejek a legalább hét halálos áldozatot követelő panziótűz ügyében.

Győzelemként adják el a félsikert: márciustól részlegesen csatlakozunk a schengeni övezethez

Szerda este a belügyminisztérium és Marcel Ciolacu miniszterelnök is bejelentette, hogy immár egészen bizonyos a schengeni csatlakozásunk a légi és tengeri határátkelőket illetően – erről politikai alku született az osztrák a román és a bolgár fél között. Ennek értelmében 2024 márciusától oldják fel a határellenőrzést a reptereken és a kikötőkben, de a jövő év folyamán Ciolacu hurráoptimista véleménye szerint a szárazföldi határátkelők tekintetében is mindenképpen megállapodásra jutnak a felek.

Hogy az engedményért cserébe mit fognak az osztrákok ránk erőltetni, arra nem tértek ki egyik bejelentésben sem. A miniszterelnök különben egy olyan képet mellékelt a Facebook-oldalán tett bejelentéshez, amelyen ő látható, amint enyhén megszeppent ábrázattal, mégis határozottan masírozik egy rakás uniós és román zászló előtt. Kormányzati források szerint a román és bolgár csatlakozás tervezete jelenleg az osztrák hatóságok asztalán hever felülvizsgálási célzattal, de egyelőre nincs arra utaló jel, hogy különösebben ellenkeznének. Ionuţ Moşteanu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) sajtószóvivője különben nem sokkal a nagy bejelentés után máris arról beszélt, hogy a kormány most egy vereséget próbál meg győzelemként eladni, hiszen a szárazföldi határátkelőknél továbbra is románok ezrei fognak sorban állni. Szerinte folytatni kellett volna a tárgyalásokat a teljes körű csatlakozás ügyében, ám az illetékesek beérték a kevéssel is.

A PNL szóvivője véletlenül megszavazta a székelyföld autonómiáját

A parlamenti vakációt megszakítva, sürgősségi eljárásban utasította el a székelyföldi autonómiát előirányzó három törvénytervezetet a képviselőház, miként az borítékolható volt. A leghangosabb magyarellenes szólamok természetesen a szélsőségesen nacionalista AUR képviselőinek padsoraiból hangzottak fel a szavazás közben – többek között azt skandálták, hogy „Székelyföld nem létezik” – de a magukat européernek, haladó szelleműnek valló román pártok is egyhangúlag veszélyesnek, alkotmányellenesnek, toxikusnak minősítették a tervezeteket, amelyeket mihamarabb el kell utasítani. A három tervezetet az RMDSZ listáin parlamenti mandátumot szerzett Zakariás Zoltán és Kulcsár-Terza József terjesztette a törvényhozás elé, közülük az egyik a nemzeti közösségek kulturális autonómiáját szabályozó kerettörvény tervezete, a második a magyar nemzeti közösség kulturális autonómiastatútuma, a harmadik pedig Székelyföld autonómiastatútuma. A képviselők egy része a parlamenti szünet miatt távolról, online szavazott, így állhatott elő az a mókás szituáció – amit később a Digi24 megszellőztetett –, hogy a PNL szóvivője, Ionuț Stroe véletlenül megszavazta a tervezetek egyikét. Később rendszerhibával magyarázta a tévedését.

Hullanak a fejek a legalább hét halálos áldozatot követelő panziótűz ügyében

Csütörtökön a tisztségéből való felmentését kérte a Prahova megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) parancsnoka, Nicolae Tudoroiu ezredes – természetesen nem önszántából, hanem a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (DSU) vezetőjének kérésére – a hétfőről keddre virradó éjszaka történt tragikus panziótűzzel összefüggésben. Egy nappal korábban a prahovai ISU megelőző ellenőrzésekkel foglalkozó osztályának vezetőjét is leváltották, miután kiderült, hogy a panzió tűzoltósági engedéllyel sem rendelkezett.

Eközben a fejesek, ahogy ez már megszokott errefelé, igyekeznek mosni a kezeiket. Radu Oprea turisztikai miniszter például azzal mentegetőzik, hogy az ő minisztériumának nem tartozik a hatáskörébe a panziók működési engedélyeinek kibocsátása – ez a helyi hatóságok dolga – ők csak egyfajta minőségi besorolást adnak az ilyen intézményeknek, de máris törvénymódosítást kért, hogy ezentúl ezt a megfelelő működési engedélyek hiányában ne lehessen kibocsátani. Mint ismeretes, a családi vállalkozásként indult Ferma Dacilor panzió tulajdonosa hétfőről keddre virradóra szervezett karácsonyi magánpartit 26 ember részvételével, ám egy pusztító erejű tűzvész következtében hét ember – köztük a tulajdonos egyik gyermeke – vesztette életét, egy személyt pedig még most is eltűntként keresnek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro