// 2026. október 18., vasárnap // Lukács

Már portugálok is gyakorlatoznak Aranyosgyéresen

// HIRDETÉS

Az amerikaiak mellett portugál katonákkal is közös hadgyakorlatot tartanak a román pilóták. Portugáliától vettünk F-16-os vadászgépeket.

Román-portugál hadgyakorlat kezdődött hétfőn az aranyosgyéresi légi támaszponton – közölte kedden a védelmi minisztérium. A Falcon Defence 2015 elnevezésű hadgyakorlaton 180 portugál katona vesz részt négy F16-os többfunkciós vadászgéppel, illetve 150 román katona a román légteret védő MiG 21 LanceR vadászgépekkel. A hadgyakorlat június 30-ig tart. 

A közlemény szerint a két ország katonái egységes koncepció keretében gyakorolják az együttműködést, és biztosítják a regionális stabilitást és biztonságot a NATO keleti szárnyán. 

Mircea Dusa védelmi miniszter április 15-én jelentette be, hogy az elkövetkező időszakban folyamatos lesz a NATO-országok katonáinak jelenléte az észak-atlanti szövetség keleti szárnyán. A miniszter azt is bejelentette, hogy Románia felkészíti katonai repülőtereit a Portugáliától vásárolt F-16-os harci repülőgépek fogadására. A félévesre tervezett aranyosgyéresi reptérfelújítás az év második felében kezdődik. 

Az aranyosgyéresi támaszponton zajlik március 27. és június 7. között a Dacian Thunder 2015 hadgyakorlat is, amelyen 300 román és 350 amerikai katona vesz részt. A román katonák négy MiG-21 LanceR vadászgéppel és hat IAR-330 Puma SOCAT, illetve MEDEVAC helikopterrel, az amerikai katonák pedig 11 A-10-es repülőgéppel vesznek részt a gyakorlatozásban.

Románia 600 millió euróért vásárolt 12 használt F-16-os vadászgépet Portugáliától, amelyek 2016-tól érkeznek az országba. A 2014 októberében aláírt szerződés szerint a vételárban az is benne van, hogy a repülőgépeket felújítják, és a román személyzet - kilenc pilóta és 75 műszaki szakember - Portugáliában kap kiképzést. A gépek új hajtóműveket kapnak, a legkorszerűbb fegyverzettel szerelik fel őket, és gyakorlatilag csak a törzsük marad a régi.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

// még több főtér.ro