// 2026. május 18., hétfő // Erik, Alexandra

Már a szebeni Brukenthal Múzeumban is a paradicsomleveses aktivizmustól félnek

// HIRDETÉS

Ha oda készül, jobb, ha otthon hagyja a tompa tárgyait…

A nagyszebeni Brukenthal Múzeumban elkezdtek félni a vandalizmustól. Ami nem is csoda, hiszen tavaly októberben egy nemzeti érzülettől túlfűtött férfi a román zászló színeivel „dekorálta ki” a névadójuk, Samuel von Brukenthal báró, Erdély egykori kormányzója szobrát.

De a Nyugat-Európában új divatnak számító műkincsrongáló aktivizmus miatt is aggódnak, jobban mondva attól tartanak, hogy hozzánk is begyűrűzik ez a jelenség. Mint ismeretes, két aktivista október közepén paradicsomlevessel öntötte le Vincent van Gogh Napraforgók című festményét a londoni Nemzeti Galériában, hogy ezzel hívják fel a figyelmet az élelmiszer- és energiaválságra, az akciónak pedig máris vannak követői.

A nagyszebeni közgyűjtemény vezetése így megtanácskozta a dolgokat, és szigorítások bevezetése mellett döntött. Hosszú távon például a legfontosabb intézkedések közé tartozik, hogy igyekeznek minél több értékes műalkotást védőüveggel ellátni, ilyen téren ugyanis nem állnak valami fényesen. De a ruhatár használatának fontosságát is jobban fogják ezentúl sulykolni a látogatóknak, akik nem léphetnek be a továbbiakban a kiállítótérbe élelmiszerrel, folyadékkal, és tompa tárgyakkal. Szóval ha azt tervezte, hogy majd tompa tárgyakkal fog flangálni a Brukenthal Múzeumban, jobb ha újratervezi a dolgokat.

A nagyszebeni Brukenthal Múzeum Románia egyik legrégebbi közgyűjteménye, 1817-ben nyílt meg. Vigyázzunk rá!

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására
Krónika

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására

Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…
Főtér

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…

Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország
Krónika

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország

,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte
Székelyhon

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte

A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.

// még több főtér.ro