Na, mi van a cég termékeinek címkéjén? Naná, hogy Nagy-Magyarország!
A magyarok már a tejfölös dobozban vannak! Legalábbis a Ziua News című portál szerint, amely világra szóló felfedezést téve leleplezte az Erdély elszakítására szőtt újabb magyar ármányt, amely ezúttal tejtermékek képében támad a gyanútlan román polgárok ellen. A felfedezés még májusban történt, de eddig méltatlanul és érthetetlenül nem került be a köztudatba.
A portál szerzője – aki, sajnos, a névtelenség tejsűrűségű homályába burkolózik, pedig ezt a zsenialitást nem szabadna jutalom nélkül hagyni – kiderítette, hogy a székelyföldi, háromszéki cég termékeinek logóján stilizált formában valójában Nagy-Magyarország térképét népszerűsítik. A cikk írója arra hivatkozik, hogy sejtését a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) rejtett üzenetekre szakosodott szakértői is megerősítették, mivel már régóta felkeltette a figyelmüket az alattomos cselszövény.
A Székely Hírmondó a cikk nyomán most megkereste a cég korábbi vezetőjét, aki köpni-nyelni nem tudott a hír hallatán.
Ioan Bălan a lapnak visszafogottan csak úgy minősítette a vádat: ez Hülyeség, nagy H-val. „Hát honnan kerül ennyi pihentagyú ember, aki ennyi baromságot kitalál? Ennek szerintem nincs köze még a mostanában ismét „divatossá” vált román–magyar problémához sem. Itt vagy idiótákkal, vagy a konkurenciával állunk szemben” – jelentette ki a cég egykori vezetője.
A cég vezetőtanácsa is úgy véli: az egyébként meg nem nevezett konkurencia „dolgozik”, és nem látják célszerűnek leállni velük „vitatkozni”, mert ezzel csak a másik fél kerülne reflektorfénybe.
Az 1969-ben alapított cég egyébként jelenleg az egyesült államokbeli SigmaBleyzer Southeast European Fund befektetési alap tulajdonában van, amely a másik székely tejüzemet, a Lactate Harghitát is birtokolja.
A Covalact tévéreklámai ráadásul mindennek nevezhetőek, csak magyar jellegűnek nem: a spotokban évek óta látható női karakter következetesen – egy székelyföldi árucikkhez képest már-már bosszantóan következetesen – a termék román népiesch jellegét hangsúlyozza.
A Ziua News cikke nyomán mi is megpróbáltuk felfedezni a Szent István-i Magyarország kontúrjait a Covalact-termékek címkéjén, de szomorúan kell bevallanunk, hogy nem tudtunk felnőni a szerző zsenialitásához: túlsúlyos amőbától kezdve a napon megolvadt kristálycukor-halmon át a gazdasszonyát marhástól-kecskéstől lenyelő kisgömböcig sok mindenre asszociáltunk róla, de Nagy-Magyarországra speciel pont nem.
Ezek után döntsék el az olvasók, hogy mit is ábrázol az inkriminált címke.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.
Vladiszlav Heraszkevics ukrán olimpikon felrakatta sisakjára a háborúban elesett sporttársak képeit. És nem volt hajlandó megválni tőle. Mire a NOB kizárta a versenyből. Bumm, robbant a botrány.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.
Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.
További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.
További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Durva különbségek: harmincötször nagyobbak a nyugdíjak az igazságszolgáltatásban, mint a mezőgazdaságban. A rendőrök pedig egy nap alatt több mint 600 jogosítványt vontak be.
Durva különbségek: harmincötször nagyobbak a nyugdíjak az igazságszolgáltatásban, mint a mezőgazdaságban. A rendőrök pedig egy nap alatt több mint 600 jogosítványt vontak be.
… két szatmári község bemutat a totojázó kormánynak és belevág az adminisztratív reformba… és a román belügy meg a hadsereg olyan vicces a szerelmesek napján, hogy az ember elbőgi magát.