Azt hittük, hogy már semmin nem tudunk meglepődni ebben az országban, de tévedtünk.
Az oltások iránti érdeklődés hiányában sem unatkoznak az egészségügyi alkalmazottak egy oltóközpontban Botoşani megyében: a TikTokra felkerült rövid felvételek tanúsága szerint manelére rögtönzött tánclépésékkel szórakoztatják magukat és persze a közösségi videómegosztón fenn lévő ismerőseiket. A bohóckodást a megyeszékhelyen található Gheorghe Asachi Szakkollégium sporttermében örökítették meg. Az alkotók kreativitására vall, hogy minden kezük ügyében lévő eszközt beépítettek a „műsorba”: kosárlabdát, vágott virágokat, fertőtlenítőszert, sőt, még egy kormányhatározat nyomtatott papírlapjait is. Az egyik asszisztensnő a középső ujját is meglebegteti az egyik felvételen. Az még nem derült ki, hogy mindezt munkaidőben vagy azon kívül vették fel, de a Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) is kíváncsi erre a részletre. Az biztos, hogy ez a viselkedés nem egy olyan dolog, amely az alkalmazottak becsületére válna – állapította meg Monica Adăscăliţei Botoşani megyei DSP igazgatója. Tájékoztatása szerint értesítették Botoşani polgármesteri hivatalát az esetről, mivel az oltóközpontok működtetése az önkormányzatok hatáskörébe tartozik, ugyanakkor vizsgálatot indítottak a felvételek kontextusának megállapítására. Legalább a hangulatra nem lehet panasz, ha már nem tolonganak Botoşani megyében (sem) az oltásokért. A videókat itt lehet megtekinteni.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.

Aki nem EU-s légitársaságtól vagy gazdasági szereplőtől vásárol repülőjegyet, megjárhatja.