// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

Magyarországi diákokat szállító buszok baleseteztek Erdélyben

// HIRDETÉS

Városnéző körútra érkeztek, kórházba kerültek. De már mindenki jól van.

Magyarországi diákokat szállító autóbuszok ütköztek egymással szerda este Gyulafehérvár szélén - 12 diák és egy felnőtt könnyebb sérüléseket szenvedett.

A Mediafax hírügynökség jelentése szerint a 11 és 13 év közötti magyarországi diákokat szállító román, illetve magyar rendszámú autóbusz Nagyenyed felé tartott, amikor Gyulafehérvárnál a hátsó autóbusz nekiütközött az előtte fékező elsőnek, és azt nekilökte két előtte haladó személygépkocsinak.
Alina Marescu, a Fehér megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-nek elmondta, egy gyulai általános iskola diákjai utaztak a két autóbuszon. A baleset bejelentését követően a román hatóságok több mentőautót küldtek a helyszínre. A balesetben 13-an szenvedtek könnyebb sérüléseket, közülük kilenc gyermeket és két felnőttet mentővel a gyulafehérvári megyei kórházba szállítottak.
Pál Zoltán, a csoport egyik idegenvezetője az MTI-nek elmondta, a gyulai Implom József Általános Iskola diákjai a Határtalanul program keretében érkeztek háromnapos erdélyi kirándulásra, melynek Nagyenyed, Torockó, Kolozsvár és Nagyvárad lesznek az állomásai. Az idegenvezető szerint a kirándulás útitervét nem kell módosítani a baleset miatt. Hozzátette: inkább csak biztonságból szállíttatták be a kórházba kivizsgálásra azokat a gyermekeket, akik kisebb zúzódásokat szenvedtek.
Az idegenvezető megjegyezte, csak az ő esetében kellett vérző sebet ellátniuk az orvosoknak. Ő a második busz sofőrje mellett ült, és a jármű betört szélvédője vágta el a kezét. Pál Zoltán azt is elmondta, a hatóságok példásan jártak el, Fehér megye prefektusa is ellátogatott a kórházba, hogy személyesen tájékozódjon a beszállítottak állapotáról. Az idegenvezető szerint a csoport nem sérült tagjai már el is jutottak a nagyenyedi szállásukra, a kórházba bevitt kirándulók az után utazhatnak tovább, hogy valamennyiük számára kiállítják a kórházi kivizsgálás iratait.
Denisa Marinescu, a gyulafehérvári kórház ügyeletes orvosa az MTI-nek elmondta, hogy a buszbaleset áldozatai csak kisebb zúzódásokat szenvedtek, senkit sem kellett beutalni közülük. „A tanítójukkal és az idegenvezetőjükkel együtt elhagyhatják a kórházat, de a kirándulás során még megfigyelés alatt maradnak" - nyilatkozta az orvos. A sérülteket szerdán késő este ki is engedték a kórházból, ahonnan nagyenyedi szállásukra utaztak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro