Az állítólagos sepsiszentgyörgyi merénylet meghiúsítása után egy nappal vádat emeltek a Kárpátia frontembere és Csibi Barna ellen is.
Egy 2014-es székelyföldi koncert miatt vádat emelt Petrás János László, a nemzeti rockot játszó magyarországi Kárpátia együttes frontembere ellen a csíkszeredai bíróság mellett működő ügyészség. A vád: fasiszta, rasszista és xenofób ideológiák népszerűsítése, illetve emberiség és béke elleni bűntettben vétkes személyek kultuszának nyilvános éltetése.
Az Agerpres által közölt ügyészségi közlemény az önkényuralmi jelképek használatát tiltó 2002-es törvényre hivatkozik. Az ultranacionalista és románellenes dalszövegeiről ismert Kárpátia együttes többször is fellépett Erdélyben, de az ügyészség egy 2014 június 6-i koncerten elhangzó dalok szövegeit, a hozzá fűzött megjegyzéseket és a közönség skandálását vizsgálta – szerepel a dokumentumban. Ezen a koncerten Petrás János László
Dalszövegeiben és a dalok közötti szünetekben arra bíztatta a székelyeket, hogy a Krím-félsziget visszafoglalásához hasonlóan harcoljanak az elvesztett területekért. A románokat betolakodóknak és bocskoros parasztoknak nevezte, és megkérdőjelezte továbbá a trianoni békeszerződés érvényességét is.
Az ügyészek szerint a Petrás által énekelt dalszövegek szélsőséges nacionalizmusról árulkodnak, és veszélyeztetik a román és a magyar nép közötti békét. Nagy-Magyarország határai visszaállításának gondolata is visszatérő eleme volt a koncertnek, mint ahogy a Vesszen Trianon! és a Székelyföld nem Románia bekiabálások is.
A közlemény kitér arra is, hogy Magyarországon is ellentmondásos a Kárpátia zenekar megítélése. Az együttes csak a szélsőséges nézeteket valló fiatalok körében kedvelt. Erdélyben az Erdélyi Magyar Ifjak által szervezett nyári táborok és motoros találkozók visszatérő vendége. Az eljárás keretében az ügyészek kikérték az Országos Diszkriminációellenes Tanács álláspontját is. A testület szerint
Szintén az önkényuralmi jelképek használatát tiltó 2002/32-es számú törvényre hivatkozva emeltek vádat Csibi Barna ellen is. Az Avram Iancu bábu felakasztásával ismertté vált fiatal a csíkszeredai H.S. Kft. tulajdonosaként fasiszta, rasszista és xenofób szimbólumokat, illetve revizionista jelszavakat is ábrázoló ruházati cikkeket helyezett forgalomba. Csibi Barna Románia alkotmányának első szakaszát sértette meg, miszerint Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam.
Mindkét ügyet a csíkszeredai bíróság vizsgálja ki.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.