A francia alkotmány szerint a köztársaság „egységes és oszthatatlan". Ismerős valahonnan? Igaz, azért Párizs valamivel mégiscsak megengedőbb.
Emmanuel Macron francia államfő korzikai látogatásának második napján elutasította a helyi nacionalisták legfőbb követeléseit, de jelezte: kész elismerni az alkotmányban a sziget egyediségét.
A Bastiában elmondott mintegy egyórás beszédében a francia elnök szerdán elmondta: a követelések közül támogatja, hogy Korzikát megemlítse a francia alkotmány, elismerve a Franciaországhoz tartozó sziget „identitását és azt, hogy az része a köztársaságnak". Már ez a követelés is heves vitát okoz a centralizált Franciaországban, ahol az alkotmány azt mondja ki, hogy a köztársaság „egységes és oszthatatlan".
Emmanuel Macron azonban hajthatatlannak mutatkozott a nacionalisták többi követelésével szemben, nevezetesen a korzikai nyelv hivatalossá tételét és a sziget autonómia státusát illetően. A korzikai elítéltek amnesztiáját és a korzikai rezidens státusának bevezetését is kizárta az ingatlanspekulációk megfékezése érdekében.
„Jelenleg, amikor az árak emelkednek és a földek kelendők, az ezt kihasználók között kevés olyan ember van, aki nem korzikai" - mondta a francia elnök, aki ugyanakkor az építési előírások egyszerűsítését és új lakások építését javasolta a szigeten.
A korzikai nyelvet illetően a francia elnök arra emlékeztetett, hogy a francia „köztársaságban egy hivatalos nyelv létezik, a francia".
- szögezte le az elnök. Arra is figyelmeztetett, hogy nem fogadná el, hogy bizonyos munkahelyeket csak olyanok töltethessenek be, akik beszélnek korzikaiul.
Emmanuel Macron már látogatásának első napján, kedden is kemény hangot ütött a nacionalistákkal szemben, elutasítva az egyik legfőbb követelésüket, a korábbi fegyveres harcok miatt elítélt függetlenségpártiak amnesztiáját.
A kérdés azután került naprendre, hogy a Korzikát korábban is irányító nacionalista pártszövetség, a függetlenségpártiakból és az autonómiapártiakból álló Pe a Corsica (Korzikáért) mozgalom decemberben nagyarányú győzelmet aratott a regionális parlamenti választásokon. Elsődleges
A függetlenség és elszakadás kérdése jelenleg nincs napirenden a szigeten, ahol az elmúlt évtizedek merényletei után viszonylagos stabilitás alakult ki.
A pártszövetség célja, hogy megkapja az autonómia státusát, amely elképzelésük szerint tíz év múlva léphetne életbe. Kérik a korzikai nyelv hivatalossá tételét a francia mellett a szigeten, valamint amnesztiát minden korzikai elítéltnek, és bevezetnék a korzikai rezidens státusát is az ingatlanspekulációk megfékezésére.
Korzika Franciaország egyik legszegényebb régiója, a szigeten nincs ipari termelés, a turizmus jelenti az elsődleges bevételi forrást, és a helyi lakosság nagymértékben a központi állami juttatásoknak köszönheti az életszínvonalát, így a lakosok többsége a felmérések szerint nem támogatja az elszakadást, s referendum sem várható az önrendelkezésről az elkövetkező 15 évben.
Az 1976-ban alakult Korzikai Nemzeti Felszabadítási Front négy évtizeden át harcolt a Franciaországtól való függetlenedéséért, s mintegy 4500, főként robbantásos merényletet hajtottak végre a 330 ezer lakosú szigeten, amely az ország GDP-jének alig 0,4 százalékát biztosítja. A szervezet 2014-ben tette le a fegyvert.
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Forgalomkorlátozásra kell számítani Kovászna megyében Réty községben és környékén, miután Bita településen egy személygépkocsi és egy vonat ütközött.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.
A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...
A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...
Csak minden harmadik romániai rendelkezik alapvető digitális készségekkel. Hatvanezer dollár be nem vallott készpénzzel bukott le egy utas az Henri Coandă repülőtéren.
Csak minden harmadik romániai rendelkezik alapvető digitális készségekkel. Hatvanezer dollár be nem vallott készpénzzel bukott le egy utas az Henri Coandă repülőtéren.
… Călin Georgescu úr úgy beszél, mint egy próféta és úgy parkol, mint egy ökör… egy művészeti akció miatt leállt a vonatközlekedés és nem vicc, még a titkosszolgálatot is riasztották.