// 2026. április 12., vasárnap // Gyula

Ma odafigyel Európa a székely autonómiára

// HIRDETÉS

Az ET illetékes szakbizottsága a székelyföldi önkormányzatok autonómiahatározatairól tárgyal.

Az Európa Tanács (ET) keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának monitoring bizottsága keddi ülésén vitatja meg a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatait.

Az eseményre Strasbourgba utazott Klárik Attila Kovászna megyei önkormányzati képviselő, a monitoring bizottság tagja és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, a kongresszus póttagja, akiket Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke is elkísért. Az RMDSZ színeiben megválasztott politikusokkal tartott a remélt meghallgatásra Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére eddig 50 székelyföldi önkormányzat fogadta el azt a határozatot, amelyben kinyilvánítják, hogy egy Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, amely számára sarkalatos törvény szavatolná az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett hivatalos nyelv lenne a magyar is.

A monitoring bizottság 2014 júniusában tartott chișinăui ülésén két érintett polgármester, a makfalvi Márton Zoltán és a gyergyószentmiklósi Mezei János kívánt tájékoztatást nyújtani a székelyföldi autonómiatörekvésekről, de ezt nem tehették meg.

A bizottság román tagja azt javasolta, hogy ne tárgyaljanak a székelyföldi határozatokról, de csak a vita elnapolását sikerült elérnie. A székelyföldi elöljárók ezt követően Sepsiszentgyörgyre hívták ülésezni a bizottságot, de az nem tett eleget a meghívásnak. A portugáliai Matosinhosban tartott februári ülésen a székelyföldi érintettek távolléte miatt halasztotta el a monitoring bizottság a téma megvitatását.

Az SZNT korábban a Románia által is ratifikált Helyi Autonómia Európai Chartáját idézte, mely előírja, hogy „lehetőség szerint ki kell kérni idejében és megfelelő módon a helyi hatóságok véleményét a tervezés és döntéshozatal szakaszában minden olyan kérdésben, amely közvetlenül érinti őket”.

A tanács álláspontja szerint a romániai régiók kialakítására készülő bukaresti kormány elmulasztotta az önkormányzatok megkérdezését, és a székelyföldi autonómiapárti határozatok ezt a konzultációt akarják kikényszeríteni.

A történelmi Székelyföldet is magába foglaló Kovászna, Hargita és Maros megyében a kormányt képviselő prefektusok valamennyi autonómiapárti önkormányzati határozatot megtámadtak a közigazgatási bíróságon. A határozatok egy részét már érvénytelenítette a bíróság.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik
Krónika

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik

Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix
Főtér

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában
Székelyhon

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában

Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban
Krónika

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban

Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.

248 km/órával robogott Székelyföld felé
Székelyhon

248 km/órával robogott Székelyföld felé

A gyorshajtásnak is van határa, ma minden bizonnyal ez 248 km/óra – ennyivel mértek be egy sofőrt a rendőrök szombaton délután az észak-erdélyi autópályán.

// még több főtér.ro