// 2026. április 11., szombat // Leó, Szaniszló

Luxuskörülmények között él egy szomszédos ország fővárosában egy korrupció miatt elítélt román exhonatya

// HIRDETÉS

Cristian Rizeának a jogerős ítélet ellenére is bejött az élet, mert még idejében elmenekült az országból.

Normális körülmények között egy négy év nyolc hónap letöltendő szabadságvesztésről szóló, korrupció miatt kirótt jogerős ítélet címzettje az ítélethirdetés után egy évvel egy mérsékelten összkomfortos cellában elmélkedik az élet értelméről és arról, hogy az ember néha hoz hibás döntéseket.

Romániában azonban ez sem egészen úgy működik, ahogy az természetes lenne.

Itt van például Cristian Rizea volt szociáldemokrata párti (PSD) parlamenti képviselő, akit 2019-ben ítéltek el négy év nyolc hónap letöltendő szabadságvesztésre, mivel 300 000 eurót kért és kapott egy üzletembertől azért, hogy közbenjárjon az állami protokollalap, Bukarest, illetve a Bukaresthez közeli Chiajna vezetőinél annak érdekében, hogy számára kedvező döntés szülessen egy ingatlan-visszaszolgáltatási ügyben.

Mármost Rizea egy évvel az ítélet után nem hogy nem rácsok mögött ül azon morfondírozva, hogy milyen börtönmunkát vállalva üsse agyon az időt, hanem a szomszédos és baráti Moldova fővárosában él.

Ráadásul luxuskörülmények között, Chișinău egyik elitnegyedében.

Egy frissen készült videó tanúsága szerint igencsak hivalkodó autója van, és üres perceit önfeledt vízipipázással tölti felkapott chișinăui vendéglők teraszán.

Rizea a helyi Realitatea hírcsatorna vezérigazgatójaként szokott bemutatkozni – ez az azonos nevű romániai csatorna helyi fiókintézménye.

Egy helybeli aktivista bukkant rá pipázgatás közben, és ki is hívta rá a rendőrséget, mivel tilosban parkolt. Az aktivista unszolására a rendőrök meg is bírságolták Rizeát, aki ezt követően – mintha mi sem történt volna – továbbra is otthagyta az autót.

A kissé egzaltált moldovai férfi felelősségre vonta a volt politikust, hogy miért nem Romániában tartózkodik éppen, megérdemelt börtönbüntetését töltve, de persze ez költői kérdésnek bizonyult.

Mint kiderült, Rizea még 2017-ben folyamodott moldovai állampolgárságért, amikor már zajlott ellene a per.

Az állampolgárságot családjával együtt gyanúsan hamar megkapta, a gyanú szerint azért, mert a gyanús ügyletei miatt azóta Moldovából elmenekült oligarcha, Vlad Plahotniuc a pártfogásába vette, és Igor Dodon Moszkva-barát államfő is mellé állt.

Plahotniuc közbenjárása valószínűnek tűnik, egy moldovai portál ugyanis kiszúrta, hogy Rizeát az oligarcha testőrei őrizték.

Dodon viszont tagadja, hogy támogatná Rizeát, sőt azt állítja: ő nem írt alá semmilyen rendeletet arról, hogy a volt képviselő moldovai állampolgárságot kapjon, és kilátásba helyezte, hogy kezdeményezi az állampolgárság visszavonását.

Addig azonban még sok víz lefolyik a Pruton, és Rizea nyugodtan alhat.

Moldova ugyanis nem adja ki állampolgárait más országoknak – még a testvéri és baráti Romániának sem.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Az APIA-nyilvántartásban szereplő valamennyi gazda vásárolhatna olcsóbb gázolajat
Krónika

Az APIA-nyilvántartásban szereplő valamennyi gazda vásárolhatna olcsóbb gázolajat

Gyökeresen átalakítaná idén a bukaresti mezőgazdasági minisztérium a gázolajár-támogatási rendszert. A jelenlegi, utólagos – olykor akár féléves késéssel történő – visszatérítési rendszer helyett egy értékjegyes támogatási forma bevezetését fontolgatják.

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását
Székelyhon

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását

Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország
Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország

Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.

Így emlékszik vissza a sepsiszentgyörgyi incidensre az áldozat és az egyik résztvevő
Székelyhon

Így emlékszik vissza a sepsiszentgyörgyi incidensre az áldozat és az egyik résztvevő

A húsvéthétfői bántalmazás ügyében Béres Norbert részletesen ismertette a történteket a Székelyhonnal. Elmondása szerint több ütés érte, az incidensben a Sepsi OSK szakmai stábjának tagjai is érintettek. A fociklub sportigazgatója is megszólalt.

// még több főtér.ro