Forrás: Barti Tihamér hivatalos Facebook oldala
Forrás: Barti Tihamér hivatalos Facebook oldala
Egy alvilági figura fehér kenguruja csatangolt Bukarest utcáin. Örülhetnek a kisnyugdíjasok, 800 lejes támogatást kapnak idén. Jelentős összeget és nagy értékű ékszereket lopott el egy ápoló a rendelőből, ahol dolgozott.
Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezték szerdán a Hargita Megyei Tanács alelnökét. Barti Tihamér ellen korrupció gyanújával vizsgálódnak abban az ügyben, amelyikben a Hargita megyei pénzügyi igazgatóság volt vezetőhelyettese, Kurkó András is érintett.
Az RMDSZ gyergyószéki szervezetének elnöki tisztségét is betöltő Barti Tihamért kedden vette őrizetbe a DNA, szerdán pedig a Hargita megyei törvényszék jóváhagyta az előzetes letartóztatását. A döntés nem jogerős.
A DNA közleménye szerint Barti ellen párttisztség jogtalan előnyök megszerzésére való felhasználása és nem a nyilvánosságnak szánt információk felhasználására való felbujtás gyanújával vizsgálódnak.
Kurkó András esetében kiterjesztették a nyomozást, nem a nyilvánosságnak szánt információk felhasználása vagy illetéktelen személyek ilyen információkhoz való hozzáférésének engedélyezése miatt vizsgálódnak ellene.
Az ügyészek szerint 2024. július 2. és augusztus 1. között Barti Tihamér az RMDSZ gyergyószéki szervezetének elnökeként és a Hargita Megyei Tanács alelnökeként közbenjárt az Országos Adóhatóság (ANAF) vezetőségénél, hogy Kurkó Andrást ideiglenesen (2024. december 31-ig) nevezzék ki a Hargita megyei pénzügyi igazgatóság helyettes vezetőjévé.
Múlt év májusa és novembere között Kurkó András Barti Tihamér igénylésére hozzáférést biztosított utóbbi számára tíz cég pénzügyi tevékenységével kapcsolatos, nem a nyilvánosságnak szánt adatokhoz.
Szerdán Kurkó Andrást is előzetes letartóztatásba helyezték.
A Hargita Megyei Tanács elnöke, Bíró Barna Botond közleményben reagált a történtekre. Ebben azt írta, hogy Hargita Megye Tanácsa nem érintett a vizsgálatban, amely az intézmény működését nem befolyásolja. Hozzátette: bízik az igazságszolgáltatás munkájában és abban, hogy az alelnök bizonyítani tudja ártatlanságát.
Az ügyben az RMDSZ megszólalt. Facebookon közzétett közleményében a következőket írta a Szövetség:
Egy fehér kenguru kölyköt filmezett le szerdán egy bukaresti buszsofőr a Humulești park közelében található Rahova negyed egyik utcáján. A fővárosi rendőrség szerint az állat kiszökött gazdája udvaráról, miközben a karámját takarították. A kenguru a Nuțu Cămătaru néven ismert alvilági figura, Ion Balint tulajdona, aki nem sokkal később befogta az 5-ös szektorban bóklászó erszényest.
Az ügyben több bejelentést is kaptak a hatóságok, ezért a rendőrség és az állatvédelmi szolgálat is gyorsan kivonult, majd azonosították a szóban forgó állat tulajdonosát, aki több vadállatot is tart. Az állatvédelmi szolgálat állatorvosa megvizsgálta a kengurut, amelyet egészségesnek talált. Jelenleg is folyik a vizsgálat arra vonatkozóan, hogy a vadállat tartása megfelelt-e a jogszabályoknak.
Cămătaru nem első alkalommal kerül a hatóságok célkeresztjébe hasonló ügy miatt. 2024 szeptemberében egy ellopott telivér ló ügyében razziáztak a rendőrök az 5. szektorban található farmján, ahol többek között két ragadozó madarat, két majmot, egy tevét és egy fehér kengurut találtak, és olyan egzotikus állatokat is, amelyek birtoklása magánszemélyek számára tilos.
Két egyenlő részletben összesen 800 lej támogatást kapnak idén a kisnyugdíjasok – döntöttek a koalíciós pártok vezetői szerdán. E szerint a támogatás első részletét áprilisban, a másodikat az év végén folyósítják majd.
A pénzügyi támogatásra a nettó minimálbérnél, azaz 2574 lejnél kisebb összegű nyugdíjban részesülők jogosultak. A becslések szerint mintegy 2,5 millió kedvezményezettje lesz az intézkedésnek, amelyre mintegy 2 milliárd lejt szánnak.
Az erről szóló szabályozó tervezetet a munkaügyi minisztérium fogja kidolgozni, aztán közvitára bocsátják, majd az illetékes minisztériumok véleményezését követően elfogadja a kormány.
A Gorj megyei rendőrök 24 órára őrizetbe vettek egy nővért és az élettársát, aki állítólag 140 000 eurót és ékszereket lopott attól az orvostól, akinek másodállásban a magánrendelőjében dolgozott.
A házkutatás során kiderült, hogy a 45 éves ápolónő és a 25 éves élettársa több mint 55 ezer eurót tartott a lakásukban, ahol több aranyékszert is találtak.
A rendőrség szerint a gyanúsítottak, hogy 2024 novembere és decembere között betörtek betörtek a helyi orvosi rendelőbe, ahonnan 140 000 eurót és több mint 60 000 lej értékű ékszert lopott el a 45 éves nő és a 25 éves férfi.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.
A világ legdrágább villamosenergiájával rendelkező országok között Románia a 21. helyen áll – derül ki az Intelligens Energia Egyesület (AEI) által összeállított statisztikából, amely 144 ország lakosságának villamosenergia-árait vizsgálja.
Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.
Továbbá: a Lukoil olajfinomítóját korlátozott ideig átveheti a román állam. 77 juhot lopott el három román állampolgár egy spanyolországi esztenáról.
Továbbá: a Lukoil olajfinomítóját korlátozott ideig átveheti a román állam. 77 juhot lopott el három román állampolgár egy spanyolországi esztenáról.
További hírek: már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették a bírák különnyugdíjuk védelmében, de az államfő nem fogja szentesíteni a büntetőeljárási kérelmet, Dani Mocanura pedig az ANAF is rászállt.

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Jenei Imre. Alig hagyta el a börtönkaput, újra őrizetbe vettek egy férfit. Rendőrautóval ütközött egy spicces furgonos.
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Jenei Imre. Alig hagyta el a börtönkaput, újra őrizetbe vettek egy férfit. Rendőrautóval ütközött egy spicces furgonos.
Büntetések várnak azokra, akik az állami alkalmazottakat sértegetik. Több tucat köztisztviselő jutott be az adóhatósághoz és a pénzügyminisztériumhoz fantomegyetemeken végzett tanulmányok révén. Egy férfi illegális csatornarendszert működtetett 4 évig.

Nicușor Dan nem lesz ott a PSD pénteki kongresszusán, mert Sorin Grindeanu meg se hívta. És végre román állampolgár lett Charlie Ottley, a népszerű brit dokfilmes.