És ez csak a jéghegy csúcsa. Az frissen odatett igazgató véget vet a munkahelyi divatbemutatóknak.
Az egész egy kinevezéssel kezdődött: nemrég Viorica Dăncilă miniszterelnök asszony beültetett egy bizonyos Miron-Horia Constantinescu nevű urat az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság igazgatói székébe. Az úrról annyit még, hogy a híres-hírhedt Miron Constantinescu unokája, aki elég sokat tett a romániai kommunista diktatúra felvirágoztatásáért, továbbá keményen lecsapott minden elhajlásra azokban a hivatalokban, ahol megfordult.
Nos, ennyiben hasonlít az unoka a nagypapára. A vadiúj főnök szintén keményen lecsapott… a munkahelyi viseletre. Márpedig az ő hivatalában nem lesz divatozás, flancolás, mindenki szépen, decensen öltözik. Pont. A szabályokat le is írta, körbe is küldte. Tessék:
- egész alakos ruha viselése megengedett, de: ne legyen rajta semmiféle hasítás, cipzár (???), túlzott mintázat, legyen az a ruha klasszikus, decens. Amit még szabad viselni: kétrészes kosztüm, szoknyával vagy nadrággal. A szoknya térden felül véget érhet, de csak éppen, értsd alig, esetleg közvetlenül (nem értjük, miért nem pontos milliméterekben adta meg a limitet az igazgató úr, ilyen homályos és félreérthető kifejezések helyett), mert ez a decens határvonal.
- inget, blúzt viselhetnek a hölgyek, dekoltázs viszont nuku, sallang, flitter szintén szóba se jöhet, Ja, és a legfontosabb: mondjanak szépen búcsút a testhez simuló öltözéktől. Pont.
- ami az ékszereket illeti, igazgató úr nem száműzi őket teljesen a nőnemű munkatársak kelléktárából, viszont tilos túl sokat, túl extravagánsakat, túl kirívóakat vagy kihívóakat viselni.
- A smink csak diszkrét lehet (saját tapasztalatunkból kiindulva ez az, ami egyes hivatali hölgyeknek a leginkább fájni fog), semmi harci arcfestés, és persze a hajnak is rendezettnek, decensnek kell lennie.
- az ing: hosszú ujjú, egyszerű, klasszikus, fehér, kék, drapp, sötétkék, fekete.
- a nadrág: semleges, egyenes szárú, semmi hasítás, cipzár, minta.
- a cipő: semleges, mindenféle sportcipő és szandál tilos.
- szegény férfiak a jegygyűrűn kívül (már ha van) semmiféle ékszert vagy egyéb kiegészítőt nem viselhetnek.
- lumberszexuálisok sem dolgozhatnak a fogyasztóvédelemnél: tilos ugyanis a hosszú haj meg a hosszú szakáll.
- rövidnadrág, lábra feszülő nadrág, kalap, sapka (ki a franc visel kalapot a munkahelyen?).
- kigombolt vagy a nadrágból kiengedett ing.
- bármely bandázásra utaló, sértő, vulgáris, rasszista, szexista, obszcén feliratos ruházati cikk. Ja, groteszk teremtményeket sem lehet viselni a ruhán. Viszlát, Eddie!
- szakadt, koszos, kopott ruházat (ez történetesen szabály nélkül is normális dolog).
Őszintén reméljük, hogy az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság teljesítménye ugrásszerűen javul a a drákói intézkedések következtében. Például Kovászna megyében.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján is folytatta a külhoni magyarok szavazata kapcsán megkezdett uszítást. Zsigmond Barna Pál válaszában leszögezte: aki a nemzet ellen fordul, „a történelem szemétdombjára kerül”.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.
A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.
Szorongató helyzettel kell szembenéznie Csákány Lászlónak, a Szemerja-Görgő közbirtokosság elnökének és még sok kollégájának: az évi költségvetést kell előterjesztenie a tagságnak, ami a kifizetendő adók miatt teljesen ellehetetlenült.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.
További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.
További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.