// 2026. január 15., csütörtök // Lóránt, Loránd

Lengedező Nagy-Magyarországos molinók, orvosolhatatlan orvoshiány, hadüzenet a játéktermeknek – napi hírmix

// HIRDETÉS

Lássuk csak, mi minden történt ezen az esős márciusi kedden.

Évente négyezren végzik el az orvosit, de csak ezren maradnak az országban

Nem arról van szó, hogy szépen lassan elkezdhetjük füvészkönyvekből tanulni az öngyógyítás tudományát, de az tény, hogy a Romániai Orvosi Kamara ismét felhívta a figyelmet arra, hogy bizony komoly szakemberhiánnyal küszködik a rendszer, és ennek az első számú oka még mindig az elvándorlás.

A News.ro által idézett Daniel Coriu, az orvosi kamara elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben az orvosi egyetemeken évente 4000 orvos végez, csak ezer marad az országban, a legtöbben külföldön vállalnak munkát. A legnagyobb gondok viszont az alapellátásban vannak, mivel a háziorvosi praxis továbbra sem vonzó a fiatalok számára. Ezzel magyarázható például, hogy a háziorvosok átlagéletkora 55 év fölött van – ezt maga az egészségügyi miniszter mondta korábban –, és a szaktárca több mint 700 olyan településről tud, ahol jelenleg sincs háziorvos. Tavaly mintegy 2200 háziorvos hiányzott a rendszerből: míg tíz évvel korábban12 ezer háziorvossal volt szerződése az egészségbiztosítónak, 2022-ben ez a szám 10 ezer alatt volt.

Az is beszédes egyébként, hogy az országban mintegy 55 ezer orvos dolgozik, felük azonban a nagy egyetemi központok vonzáskörében vállal munkát, az ország többi megyéjében pedig továbbra sem tudnak mit kezdeni a szakemberhiánnyal.

Hadat üzent a játéktermeknek egy parlamenti képviselő

Egy USR-s honatya nyújtotta be azt a törvénytervezetet a parlamentben, amely betiltaná a játéktermek működtetését az 5000 lakosnál kisebb településeken, a nagyobb településeken pedig a lakóépületekben nem szabadna ilyen szerencsejáték-fészkeket működtetni. A javaslatba azt is belefoglalták, hogy 300 méteres körzetben csak egyetlen terem működhetne.

Az indoklás szerint a szigorítással a gyerekeket és a függőket kívánják védelmezni, amennyire lehet. Arról mi is írtunk tavaly novemberben, hogy egy új jogszabály értelmében nyilvántartásba vesznek mindenkit, aki belép egy játékterembe. A nyilvántartás révén követhető, hogy kiket tiltottak ki korábban a játéktermekből, ugyanakkor a szülők számára is hasznos lehet, mert segít távol tartani a gyerekeket ettől a „drogtól”.

Hajrá: lengedezhetnek a Nagy-Magyarországos molinók

Enyhén szólva sem fogadták jól a szurkolók a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) januári döntését, mely szerint a magyar válogatott mérkőzésein nem látják szívesen a Nagy-Magyarországot ábrázoló molinókat, zászlókat. Az indoklás az volt, hogy a szimbólumot a FARE (Football Against Racism in Europe) UEFA-ra vonatkozó katalógusa tartalmazza. Na de mától sztornó: az UEFA mégis úgy döntött, hogy be lehet vinni a Nagy-Magyarországot ábrázoló molinókat a magyar válogatott meccseire, így az MLSZ nem fogja ezt korlátozni.

A labadrúgó-szövetség közleménye szerint az UEFA és a FARE is „elismerte, hogy önmagában a történelmi Magyarország térkép és az árpádsáv színei nem minősülnek rasszista magatartásnak, ugyanakkor a drapériára helyezett további szimbólumokra és feliratokra, a szurkolói rigmusokra ez nem vonatkozik”.

Kíváncsian várjuk, hogyan fogadják majd ezt a döntést Bukarestben, ahol tavaly novemberben amiatt akadt ki pár politikus, hogy Orbán Viktor magyar kormányfő nyakában a Görögország elleni hazai válogatott meccs után olyan sál volt, amelyen Nagy-Magyarország kontúrja is szerepelt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig
Főtér

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön
Székelyhon

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön

Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.

// még több főtér.ro