Még meg sem nyíltak az iskolák, de már arról beszélnek, hogy talán nem is kellene erőltetni a dolgot.
Még egy nap sem telt el azután, hogy Bukarest lakosságarányos fertőzési rátája lecsökkent 3 ezrelék alá, máris jött egy rossz hír, mely elrontotta a fővárosiak örömét. Eszerint járvány-gócpont alakulhatott ki egy iskolában, ráadásul a koronavírus új, nagy-britanniai mutációja okozhatta, melyről köztudott, hogy szupergyorsan terjed.
Az egész azzal kezdődött, hogy pénteken két bukaresti lakosnál mutatták ki a brit vírustörzset. A kontaktvizsgálat egy iskolához vezetett, ahol tíz személytől volt szükséges mintát venni, miután az egyik pénteki fertőzött mindegyikükkel találkozott. A tízből kilencnek pozitív lett a tesztje, de egyelőre nem bizonyított, hogy ők is a brit vírustörzzsel fertőződtek-e meg, mivel a genomszekvenálást időbe telik elvégezni. Korábban (január 14-én és január 18-án) 4 másik személyt is diagnosztizáltak koronavírussal, róluk sem lehet tudni, hogy melyik variánst kapták el.
Vlad Voiculesu egészségügyi miniszter ezek után úgy ítélte meg, hogy nem túl jó ötlet az iskolanyitás. Európában az új vírustörzs nagyon gyors iramban terjed, megvan az esély arra, hogy a járvány újabb hulláma előtt állunk, ami nem fogja megkímélni Romániát sem. Minden enyhítés, beleértve az iskolák újranyitását is, fertőzési gócpont kialakulásához vezethet.
Nem egészen így látja a helyzetet Sorin Cîmpean oktatási miniszter, aki elmondta, továbbra is számolnak az iskolanyitás lehetőségével. A helyzet valóban aggasztó, de még nem bizonyították, hogy a brit variáns okozta a fertőzéseket az iskolában. Az előző tapasztalatok alapján a hibrid-oktatás nem bizonyult hatékonynak, tehát ezt valószínűleg nem fogják erőltetni. A tananyag pótlásának elkezdésére viszont feltétlenül szükség lesz, amint a diákok visszatérnek újra az iskolapadokba. Egyelőre nem tudni, hogy milyen formában kerülhet rá sor.
Az iskolnyitásról egyébként február 2-án döntenek, addig kiderül az is, hogy valóban a brit vírustörzs jelent-e meg az iskolában.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.

További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?

További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.

… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.

További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.

Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!

Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.