// 2025. november 13., csütörtök // Szilvia

Lehet, hogy egy egyszerű bőrönd rejti Liviu Dragnea PSD-elnök végzetét

// HIRDETÉS

A Tel Drum nevű, a gyanú szerint valójában általa irányított útépítő cég iratai kerültek elő. Meg olyan fényképek, amelyek akár kompromittálóak is lehetnek.

Szép kis ajándékot kapott Liviu Dragnea, a nagyobbik kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a párt országos ügyvezető bizottságának hétfői ülésére időzítve, amelyen leszámolásra készülnek a pártvezetést bíráló politikusokkal: a semmiből előkerült egy bőrönd, amely a nevéhez fűződő, a korrupcióellenes ügyészség által vizsgált Tel Drum-ügy dokumentumait tartalmazza.

A hírt a Rise Project oknyomozó portál dobta be a köztudatba, amely a Wikileaks-botrány nyomán Teleormanleaks néven futtatja az ügyet.

A portál szerint a bőrönd megtalálója velük lépett kapcsolatba, így kerültek a birtokukba a dokumentumok.

Amely érdekes dolgokat tartalmaz: az útépítő cég számláit, könyvelési mérlegeit, fantomcégek alapítási iratait, a cég vezetőinek luxusutazásain és vadászatain készült fényképeket, köztük egy olyan fotót is, amelyen maga Dragnea látható Brazíliában.

De benne volt egy táblagép is, amely a cég vezérigazgatója, Petre Pitiș tulajdona, és számos fénykép mellett befolyásos politikusok – a bejegyzések szerint Băsescu, Hrebe, Dăncilă és egy bizonyos LIVIU – telefonszámait tartalmazó lista is.

Emellett egy adathordozó, valamint közel ezer dokumentum is előkerült, köztük a Dragea család személyi okmányainak fénymásolatai, illetve egy, a teleormani megyeszékhelyen, Alexandriában található birtok tervrajzai.

A Rise Project újságírói szerint a bőrönd tartalmát a DNA által a cégnél végzett házkutatás előtt rejtették el.

Van, egyébként, aki gyanúsnak tartja a bőrönd mostani felbukkanását.  Az orbitális elszólásairól ismert Cătălin Rădulescu PSD-s képviselő például úgy gondolja, egyes, „a szekuritátéval szövetkezett” egyének próbálkozásáról van szó, hogy a PSD országos végrehajtó bizottságának ülésére időzítve botrányt keltsenek, és gyengítsék Dragnea pozícióját. 

Ludovic Orban, az ellenzéki Nemzeti Liberális párt (PNL) elnöke szerint viszont a dokumentumokat sürgősen el kell juttatni a DNA-nák.

Mint megírtuk, a Tel Drum nevű aszfaltozási vállalat 2001-ig a Teleorman Megyei Tanács tulajdonában állt (bár nem kapott az önkormányzattól megbízásokat, csak miután privatizálták), és Dragnea volt osztálytársa Marian Fiscuci vásárolta meg. Dragnea 2000-2012 között a megyei tanács elnöke volt, és ő volt az, aki kezdeményezte a Tel Drum privatizációját.

A gyanú szerint ugyanakkor a háttérből valójában ő irányította a vállalatot.

A Rise Project szerint Dragnea állítólag hazai és európai közpénzt csatornázott törvénytelen módon a Tel Drum útépítő vállalatnak. A belügyi titkosszolgálatnak tulajdonított dokumentum Liviu Dragneát úgy említi, mint a Tel Drum Rt. főrészvényesét.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?
Krónika

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?

Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix
Főtér

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese
Székelyhon

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese

Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.

Romániában világszinten is az egyik legdrágább az áram, ez is rontja a versenyképességet
Krónika

Romániában világszinten is az egyik legdrágább az áram, ez is rontja a versenyképességet

A világ legdrágább villamosenergiájával rendelkező országok között Románia a 21. helyen áll – derül ki az Intelligens Energia Egyesület (AEI) által összeállított statisztikából, amely 144 ország lakosságának villamosenergia-árait vizsgálja.

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút
Székelyhon

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút

Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.

// még több főtér.ro