A Bihar megyei RMDSZ nagyszabású kulturális és szabadidő-központjából holdbéli táj lett.
Semmi sincs ma már a Nagyváradon félig sem elkészült, majd évekig torzóban állt úgynevezett Ady központból – hirtelen nekiálltak ugyanis, és pár napja lebontották az egészet. A Dinamo strand és a volt városi strand közötti ingatlan komoly viták és botrányok kiindulópontja volt már eleve, és a mai napig is az. A teljes komplexumot – tehát a soha el nem készült szálloda vázát, de a befejezett konferenciaközpont kerek épületét is – mostanában bontotta el az új tulajdonos, amely a régihez is köthető. Az új tulajdonos ugyanis a Lotus Centert is birtokló cég – a régi pedig az RMDSZ-hez köthető Mecénás Alapítvány volt, amiben az RMDSZ-esek mellett alapítói része volt a néhai Mudura Sándornak is, aki a Lotust is létrehozta. A Lotus vállalkozásait mostanában fia, és annak munkatársai viszik tovább, és ez a csoport szerezte meg nem régi az Ady központ területét, és döntött a teljes komplexum ledózerolásáról.
Tavaly év végén kezdték el a vitatott központ megsemmisítését, és pár napja végeztek a bontással. Csomortányi istván, az EMNP Bihar megyei elnöke már tavaly ősszel végül feljelentést tett a DNA-nál, mert szerinte a következők személyek érintettek a botrányos ügyben: Kiss Sándor, Biró Rozália, Lakatos Péter, Szabó Ödön RMDSZ-es politikusok, és a néhai Mudura Sándor vállalkozó által alapított Mecénás Alapítvány, amelyet a nevezett RMDSZ-esek vezettek. „Sok pénzt csikartak ki úgymond központépítésre a magyar kormánytól, 1,1 millió eurót – aztán a pénz nagy része eltűnt, amit pedig a maradékból végül mégis megépítettek, azt most lebontották. Az 1,1 millió euróból csak a töredékét költötték egyáltalán erre a most lebontott épületegyüttesre, a pénz nagy része, 800 ezer euró eltűnt” – összegezte.
Mint arról beszámoltunk, a központ ügye régóta borzolja a kedélyeket Nagyváradon.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.

Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.

Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.